P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

Galgóczi Krisztina: A testbe zárt szavak - Mítosz, trauma és terápia Ibsen Hedda Gabierében

Galgóczi Krisztina Ellida tehát szívesen mesélné el Arnholmnak, ami a szívét nyomja, s örül egy múltból jött barátnak. Amikor azonban elmesélné neki történetét, Lyngstrand közbeszól, és inkább ő meséli el a sajátját. Ennek a közbeszólásnak szimbolikus jelentősége van. Egyrészt azért, mert olyan helyzetet rekapitulál, melyben a férfi történet előbbre való, mint a női. Másrészt azért, mert ezt egy olyan szereplő teszi, aki számára a nő csak a férfi identitás kiegészítőjeként fogalmazódik meg: egy járulékos, ám szükségszerű tényezőként a kreatív férfi életében (lásd Lyngstrand és Bolette beszélgetése az utolsó felvonásban). Nem véletlen, hogy Ellida önmegvalósítási, kitámlkozási kísérletét ő hiúsítja meg. Sandra Saari egy több részből álló cikksorozatot szentel a történetek e furcsa egymásra hatásának, melynek azonban eddig csak az első része jelent meg,

3

8 ebben azonban részletesen elemzi Lyngstrand szerepét Ellida történetének bennrekedése, majd kiszabadulása alakulásában. Arra Fuchs és Saari is egyértelműen utal, hogy Lyngstrand két közbeszólásával

3

9 olyan helyzetet teremt, mely Ellida számára már az elviselhetetlenség határát súrolja, s talán ez készteti végül - az elhallgattatáson keresztül - megszólalásra. Lyngstrand közbeszólásai nagyon funkcionálisak és informatívak, s valójában Ellida történetéhez tartoznak. Lyngstrand, a művész, tehát katalizátorként működik Ellida lelki folyamatában azáltal, hogy kikényszeríti a hallgatás megtörését. Ellida furcsa, sok hisztérikus elemet tartalmazó lelkibetegségére a megoldást Breuer Anna O.-jához hasonlóan

4

0 ő maga kínálja fel, és kényszeríti Wangelre, amikor azt kéri tőle, hogy: Gyere ülj ide mellém. Hadd mondjam el neked minden gondolatomat. Ettől kezdve kezdődik el kettejük között a terapikus vallomássorozat, melynek következtében Ellidából felszakadnak azok az érzések és emlékek, melyeket 10 éven keresztül magába fojtott. A terápia nemcsak attól válik azzá, hogy Ellidában megindul egy önfeltámlkozó és önismereti folyamat, hanem attól, hogy Wangel elsősorban hallgat és kérdez, személyes érzéseit és indulatait igyekszik minimalizálni, és érdekeit felesége gyógyulása érdekében háttérbe szorítani, noha ez nem mindig sikerül neki teljesen, valahogy úgy, ahogy a valóságos pszichoterápiában sem.

4

1 Wangel szerepét az is rendkívül megnehezíti, hogy bár sokáig ragaszkodik hozzá, mégis lépésről lépésre fel kell adnia azt az illúzióját, hogy ő szavak nélkül is megért mindent. Benne is lezajlik, Ellidához hasonlóan, 3

8 Saari i. m. 3

9 Az elsőben azt meséli el, hogyan tudta meg véletlenül, hogy ma a lányok mamájának születésnapja van, a másikban pedig az amerikaival való találkozásáról számol be. 4

0 A hasonlóság nemcsak ebben merül ki, hanem egyrészt a „nyelvvesztésben", ami Anna O. egyik legmarkánsabb tünete, másrészt abban, hogy a terapeuta férfiak mindkét esetben elsősorban egyre erősebb narkotikumokkal próbálkoztak. L. Bolette megjegyzése: „Ezért attól tartok, olyan gyógyszert ad neki, amely idővel megárthat". 51. 4

1 A viszont-indulatáttétel kidolgozása óta is vannak olyan teoretikusok, pl. Foucault, aki nem hisz ennek működésében. 44