P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

Gajdó Tamás: Molnár Ferenc dramaturgiája és előzményei

Molnár Ferenc dramaturgiája és előzményei A fenti okokat és lehetőségeket (elsősorban pénzügyi lehetőségeket) egybevetve megállapíthatjuk: Magyarországon csak az olyan típusú dráma volt életképes a 20. század első felében, melynek legtökéletesebb változata Molnár tollából származott. Ez a közönségigény teremtette meg Molnárnak azokat a színműveit, melyeket hatalmas szériában játszottak az országban, s melyeknek külföldi bemutatójára is hamar sor került. Mert a világ színházlátogatóinak többsége is ugyanúgy gondolkodott, mint az a pesti néző, akit a Budapesti Hírlap kritikusan így idézett: „Na, egyszer megint nagyszerűen mulattam! Hiába Molnár - csak Molnár! Ezt nem tudná senki utána csinálni. Micsoda könnyedség, micsoda franciás elevenség! Akárcsak egy zsonglőr... Én ugyan nem töröm a fejemet semmin sem. Remekül mulattam."

1

8 A „jól megcsinált darabok" A már idézett kritikák egy része Molnárt a francia drámaírókkal állította párhuzamba, Sardou örökösének nevezték; s megállapították, hogy remekül elsajátította technikájukat. De kik is voltak ezek a „franciák"? A „piéce bien faite"-ek ősforrása Eugéne Seribe (1791-1861), aki 1820 és I860 között háromszázötven darabot írt, a francia színháztörténetben így jelentős hely illetné meg, ma azonban már csak néhány színművét ismeri a világ közönsége (Lánc, Egy pohár víz, Navarrai Margit). Seribe fellépése a nagy társadalmi átalakulások korára esik Franciaországban: forradalmak, államcsínyek váltakoztak. A polgárság győzelmesen megvívta forradalmát, Napóleon bukása után a restauráció időszaka következett. S az 1830-as júliusi forradalom is csak felemás megoldást hozott: a polgárkirályságot. 1848-ban a februári forradalom győzelmével megalakult a második köztársaság, de ezt négy évvel később III. Napóleon államcsínye követte, ismét monarchia következett Franciaországban. A forradalmak és a társadalmi változások döntő hatással voltak a drámai műnemre. A shakespeare-i drámatípus nem volt alkalmas többé a drámaírók számára.

1

9 A szociológiai értelemben vett státusok létrejöttével az emberek többé nem egyéniségükből fakadóan cselekednek, hanem ahogyan státusuk megkívánja. Tetteiknek nincs történelem- vagy egyáltalán életformáló ereje. Ha az élet szerkezete kizárja az embereket az aktív, valóságot teremtő szerepkörből, ha kívülállóvá, szemlélővé változtatja őket, akkor ez a drámai 1

8 K. L.: Olympia. Molnár Ferenc új vígjátéka a Magyar Színházban. Budapesti Hírlap, 1928. március 3. 1

9 Almási Miklós ismertette a shakespeare-i drámatípus jellemzőit. 1. a színpadi forma és a belső drámai tartalom egysége 2. a hős által megteremtett szituáció 3- a cselekvő alakok mellett nincs szükség atmoszférát, miliőt teremteni 4. a drámai szükségszerűség megléte. Vö.: Almási Miklós: A drámafejlődés útjai. Bp., 1969. 22-26. 213