P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

I—II. levél (ford. H. Végh Katalin) Nánay Fanni-. A próféták és követőik

A próféták és követőik Reduta, valamint személy szerint Juliusz Osterwa. Kotlarczyk A mi Színházunk (Teatr Nasz) címen programot fogalmazott meg, amely - akárcsak a Reduta programadó írásai - egyszerre tartalmazta a Teatr Rapsodycznyról és a „lengyel színházról" szóló elképzeléseit. Schillerhez hasonlóan úgy látja, hogy a színháznak laboratóriumnak kell lennie, ahol a lengyel romantikus drámák (Mickiewicz, Slowacki, Krasinski, Norwid, Fredro, Wyspianski stb.) előadásának megfelelő színházi formát keresik. A Reduta tapasztalataiból átveszi a színház vallási jellegét, amely összekapcsolódik a lengyel messianizmussal. Kotlarczyk 1961-ben színre állítja az Ősökét, az előadás hangsúlyát a bűnei miatt bűnhődő nemzet képére, a lengyel mártirológiára, a messianisztikus mítoszra helyezi. Rendezésének konzervatizmusa azonban rendkívül éles reakciókat vált ki nem utolsósorban Ludwik Flaszenből, aki „naiv mártirológiának, misztikus optimizmusnak" titulálja az előadást (Flaszen, 1999: 126). Kazimierz Dejmek a lódzi Teatr Nowyban kezdi pályáját, amely szocialista modell-színháznak számított az akkori Lengyelországban, ám hamarosan kiábrándul a szocialista realizmusból. Két vallási témájú előadás után, 1967-ben állítja színpadra az Ősöket, ennek ellenére Mickiewicz művének nemzeti szálát domborítja ki, amelyet még hangsúlyosabbá tesz az akkori politikai helyzet, s az előadás betiltása közvetlenül a bemutató előtt. Az előadás betiltásakor elhangzott vádak között (az oroszellenesség és a szovjetellenesség mellett) szerepel a vallásos hangvétel is. A vallásosságot Dejmek (a díszlet mellett, amely mindössze egy kapuból és 3 pár keresztből áll) a zenei kíséret, az énekek összeválogatásával sugallta. Konrád Swinarski 1972-es, Stary Teatr-beli előadása során az Ősöket immár nem politikai mondanivaló tolmácsolásához, hanem a színpad kitágításának, a színház és valóság határának elmosásának kísérletéhez használja fel (a nézők az egyes jelenetek között „vándorolnak" a színházépületben, az előcsarnokban valódi krakkói koldusok ültek). Szerinte a mű e két fő témája közül az egyik szál, amelyet szokás „nemzeti misének" is nevezni, mára elhalt. (A rendező ki is fejezi ellenérzését azzal szemben, hogy a nemzet válságos pillanataiban az Ősöket rángatják elő.) Az Ősök „nemzeti" szála kapcsán inkább a nemzeti történelem és a mítosz kapcsolata érdekli. Az előadásban a mitikus és a történelmi szál egyszerre van jelen, hiszen a mai néző számára az ősök felidézése történik a III. (Mickiewicz jelenében játszódó) részben is. Jerzy Grotowski színháza az „élő hagyomány" folytonosságának rendkívül fontos elemét alkotja, e folyamat ugyanolyan alapvető láncszemének tekinthető, mint Mickiewicz, Wyspianski vagy a Reduta. Grotowski is elkészíti saját Ősökadaptációját, valamint a Reduta hatására sajátos ethoszt ír elő társulata számára, ugyanakkor színháza, előadásai, valamint színház utáni tevékenysége későbbi társulatok, alkotók ösztönzőjévé válik. Hogy csak két példát említsek: a Gardzienice „atyja", Wíodzimierz Staniewski ugyanúgy évekig dolgozott parateatrális vállalkozásaiban, mint a Studium Teatralnét alapító Piotr Borowski. 203