P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

I—II. levél (ford. H. Végh Katalin) Nánay Fanni-. A próféták és követőik

A próféták és követőik kiegót (Raszewski, 1977: 203). Schiller - a Redutától eltávolodva - immár Osterwa és Limanowski megkötései nélkül folytathatta korábban megkezdett útját, amelynek célja azonban ugyanaz maradt, mint redutás korszakában: a nagy lengyel romantikus irodalom előadásához méltó színházi forma keresése. E formát végül a „monumentális színházban" találta meg, amelyhez fokozatosan, három lépésben jutott el (Terlecki, 1999: 55). Első lépésként a hagyományos középkori látványosságok színrevitelét említhetjük, amelyeket még redutás korszakában rendezett. 1922-ben mutatják be a Pásztorjáték három felvonásban (Pastoralka w trzech sprawach) című előadást, amelyet Schiller egy 16. századi misztérium alapján, górál betlehemes énekek felhasználásával állított össze. Egy évvel később kerül sor a Húsvét. Az Úr dicsőséges feltámadásának históriája bemutatójára. Mindkét előadást játsszák expedíciókon is. E két előadása színrevitelekor Schiller a hagyományos lengyel betlehemes építkezésből, Mickiewicz párizsi előadásaiból és a régi lengyel vallásos zenéből merített. „Schiller törekvései szerint az előadásnak a drámai szöveg rejtett misztikáját kell megfejtenie, valamint a mai nézőkhöz közelebb hozni az ősi képzeletet és a vallásos szimbolikát. [...] Inspiráló forrása a liturgikus és félliturgikus dráma, ezért poétikájának a legrégebbi drámai és liturgikus szövegekhez kell fordulnia, annak szimbolikájához, szertartásosságához" (Sulisz, 1990: 186). Schiller a színpadon a „misztériumi hangulatot" tartotta legfontosabbnak, amely a nézőket is hatalmába kell, hogy kerítse. Miután Schiller elhagyta a Redutát, annak szellemétől eltérő útkeresés jellemezte. Schiller 1924-től 1926-ig áll a Teatr im. Boguslawskiego élén, ahol már a monumentális színházzal kísérletezett, amely minden szempontból a Reduta színházkoncepciójának ellentéte. A színház hatalmas nézőtérrel, hatalmas színpaddal, mintegy ötven fős társulattal rendelkezett, repertoárján a lengyel romantika és posztromantika alkotásai mellett a világirodalom nagy drámái szerepeltek. Ideológiájának három legfontosabb pontja: 1. a színházi alkotás és más művészeti területek „szövetsége" (ellentétben Limanowski elgondolásával, miszerint a színészetnek kizárólag a színház lehet ösztönzője); 2. a kifejezés sokfélesége (ellentétben a Reduta egyszerűségre törekvő játékmódjával); 3. a művészi (poétikus, monumentális) színház missziója (ellentétben a Reduta realista profiljával). Schiller szerint „Boguslawski megérezte a »monumentális színház« lehetőségeit, a romantikus költők »rejtett formában« elhintették a magját drámáikban, Wyspianski pedig elkezdett neki látható formát adni" (Raszewski, 1977: 214). E fejlődést kívánta teljessé tenni Schiller. Harmadik lépésként a harmincas években eljut „Mickiewicz a jövő színházáról alkotott álmának megvalósításához" (Terlecki, 1999: 55), az Istentelen színjátékés az Ősök színreviteléhez. Ez utóbbit kétszer is rendezi, először 1932-ben a lvovi Teatry Miejskie-ben, majd két évvel később a varsói Teatr Polskiban. Mint már említettem, Schiller még ahhoz a rendezőgenerációhoz tartozott, amely a lehető legnagyobb tisztelettel, sőt alázattal nyúlt Mickiewicz szövegéhez. Úgy gondolja, hogy az Ősök színreállításakor a „mű lelkét" kell megra201