P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

I—II. levél (ford. H. Végh Katalin) Nánay Fanni-. A próféták és követőik

Nánay Fanni súlyt nem az előadásra, hanem az előadásig vezető munkára helyezte. Az előadás másodrendű, jóformán véletlenszerű bemutatása azon eredményeknek, amelyek azonban nem tárják fel a munka tényleges momentumait. Mind Limanowski, mind Osterwa szerint a premier csupán a legteljesebb próba, az előadások pedig még teljesebb próbák a tökéletes előadás felé. Színészeiknek mindenekelőtt azt a szabályt adták át, hogy a színpadon utánzás helyett át kell élni a szerepet, vagyis meg kell találni a színpadon való „létet", valamint annak követelményét, hogy nem a közönségnek, hanem a közönséggel szemben kell játszani. Az első szabály következménye lett az elemzőpróbák bevezetése (amelyeket Limanowski vezet) és a súgó mellőzése, a másodiké pedig a taps reakció nélkül hagyása. A rendezés - ahogy a Redutában folyó minden munka - csoportmunka. Az egész társulat részt vesz a darab felolvasásán, az előadás összeállításában, a szerepek kidolgozásában, a díszlet és a jelmez megválasztásában. Nincsenek adott rendezői instmkciók, hanem azokhoz a színészek a szöveg és a szerepek elemzése útján jutnak el, a rendező „csupán" megállapítja a szerepek végső koncepcióját és összeállítja a helyzetet a színpadon. Az első Reduta előadásait túlnyomó részben Osterwa rendezte, valamint négyet Schiller. Akkor már mindketten igen híres rendezők voltak, a Redutában mégis láthatatlanok maradtak, az előadásokat a csoport közös munkájának eredményeként és nem saját alkotásukként fogták fel. A társulat a „külső" recenziókat egyáltalán nem olvasta - ahogy a tapsra sem reagáltak a színpadon a szereplők -, ám annál erősebben működött a „belső" kritika: a színészek minden előadás után felírták megjegyzéseiket, hogy javításokat tudjanak eszközölni. Mivel a Reduta a lengyel Nemzeti Színház megszületésén fáradozott, repertoárjukba (legalábbis kezdetben) kizárólag lengyel darabokat vettek fel. Eleinte azonban csak kortárs szerzők műveit, régi lengyel drámákat, valamint a felvilágosodás komédiáit játszották, mintegy „előkészületként" a „monumentális" repertoárra. Osterwa álma ugyanis az volt, hogy mind a színészeket, mind a nézőket felkészítse a nagy lengyel romantikus költők méltó befogadására, hiszen egyedül a nagy romantikus költészet „képes a színházi kulisszát a minden lélek misztériuma kultuszának szentélyévé változtatni" (Szczublewski, 1965: 141). A Reduta repertoárja - azon kikötésen túl, miszerint csak lengyel darabokat adnak elő - két irányba indult el: a realista művek irányába, amelyeknek az „átélés" megtanulásában és ellenőrzésében volt kiemelkedő szerepe, valamint az új formákat követelő darabok irányába, amelyek már a misztériumok előadására készítették fel a társulatot. A társulatnak etikai célkitűzései is voltak, hiszen „a misztériumok méltósága, a költészet méltósága megköveteli a redutásoktól az erkölcsösséget és a társulat tisztaságát" (Szczublewski, 1965: 144). Ám törvényeket vagy szabályokat nem használtak, mivel úgy gondolták, hogy a megfelelő magatartás a redutás idea 196