P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

Leonyid Nyikolajevics Andrejev. Levelek a színházról.

Leonyid Nyikolajevics Andrejev Ez persze nem azt jelenti, hogy a színésznek nincs pénze, hanem azt, hogy nem tudja a szerepet életszerűen megoldani. És tovább magyaráz: - Itt az áll, hogy mosolyog, de hiszen semmi oka sincs erre. Megverték, elűzték, ő pedig - mosolyog: micsoda idióta. Egyáltalán nem tudok mit csinálni: minden olyan véletlenszerű. Ez pedig azt jelenti, hogy semmit sem fogad el csupán a hit alapján, bizonyítékot követel, a könnyek és a nevetés bizonyítékát, a színpadon tett legapróbb lépés bizonyítását is. Sem a művészetben, sem a pszichológiában nincsenek véletlenek. És akkor elkezdődik a legalaposabb pszichológiai vizsgálódás. [...] Előfordul, hogy az egész próba során egyetlen mosolyról beszélnek csak, amely mindenki számára érthetetlen volt. A szerző mindent önmagából ad, saját pszichológiai tapasztalataiból, abból a titokzatos képességéből, hogy bárkinek a helyére és bármilyen helyzetbe bele tudja magát képzelni, ugyanígy a színész is csak önmagából meríthet, nem a nézők tapasztalataiból, sem pedig a külső teatralitásból. Ha megtalálja önmagában ezt a lelki igazságot, meg fogja majd hozzá találni a megfelelő gesztust és mimikát is. Ezt a folyamatot úgy nevezik nálunk: Játék az élményekkel." Addig nem hagyják abba, amíg a színész rá nem jön, hogy „miből éljen", és a teátrális gesztust valódi, igazi gesztussal váltja fel. Most már érthető az is, milyen módon születik meg a Csehov-darabokban a dolgok csodálatos megelevenedése: minden dolognak indokolnia kell saját szükségszerű voltát, és ha ez sikerül, akkor a dolog elevenné válik, a hősök lelkének elengedhetetlen részévé. És ha a szerző, amikor a darabot írta, nem látta azokat a tárgyakat, nem vonta be őket annak pszichológiai körébe, nem tette őket ennek a közös életnek a részévé, akkor ezeknek a színész számára sem kell létezniük. Ezt nem értette meg a Művész Színház, amikor olyan nagy igyekezettel elevenítette meg a szükségtelen tárgyakat A revizorban és Shakespeare darabjaiban. A mi feladatunk az, hogy megszabadítsuk a színházat a régi, hazug törvényektől. Ha a drámaírónak látványra van szüksége, akkor csak legyen benne látvány, csak nem kell oda kitalálni cselekményt, ahol valójában nincs is. Nem kell önmagunkat rabként alávetni a színpad rég túlhaladott konvencióinak. 11. Egyszer Moszkvában részt vettem egy álarcosbálon, amelyet művészek szerveztek. [...] Mindenki játszani kezdett, és csak az alaptémát adták meg: valami nagyon spanyolosat kellett előadni. Először én nem akartam ebben részt venni, szégyelltem magam, nincs is igazán hozzá tehetségem, de magával ragadott a játék heve, elkezdtem játszani, magamon is és a játékosokon is nevettem. Mindenki nevetett, a zene is gyakran félbeszakadt, és mindenki játszott: énekeltek, szerepet alakítottak, magukat rendezték, valaki belekezdett valamibe, a másik folytatta a dialógust, volt, aki a jelmezében ment el. És nem volt közönség, csak színészek voltak. 182