P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

Leonyid Nyikolajevics Andrejev. Levelek a színházról.

Levelek a színházról minél nyilvánvalóbb, szigorúbb, megvesztegethetetlenebb, minél messzebb kerül a színleléstől, a mű annál magasabb művészi színvonalú. De egyáltalán nem kell őszintének lennie az írónak vagy a drámaírónak, isten ments!, hogy komolyan azt higgye: a maszk (a játék szinonimája) az ő igazi, eredeti arca. Amikor játszik, csak félig kell ezt elhinnie. [...] Az egész régi színház a színlelés színháza volt, szemben az újjal, ami pedig az igazság színháza lesz. Igazság a művészetben, ez a jelszava a művészet Újjászületésének, amelynek a küszöbén most állunk. És abban, hogy ez az Újjászületés Oroszországban fog lezajlani, én nagyon erősen hiszek. Ezeket a fogalmakat, hogy a színész játszik, a színész átél, feltétlenül külön kell választani. De még szigorúbban és pontosabban szét kell választani a régi játék színházát és az új pszichológiai színházat. A maszk, amely a színlelés színházának kezdetektől benne rejlő alapja, örök, megbonthatatlan kapcsolatra ítélte a színházat a látvánnyal és a külső cselekménnyel. Minden, ami valaha szabadság volt, idővel rabság lesz, ugyanígy a látvány és a cselekmény, amelyek valaha létrehozták a színházat, ma a színház gyilkosaivá váltak, olyan despotákká, akiket csak forradalommal lehet eltávolítani. És ez a forradalom a mozi megjelenésével vette kezdetét. 5. [...] Pusztában élni lehetetlen, ez sokkal rosszabb, mint „lázadásban élni"; nem lehet folyton csak átkozódni és pusztítani, ha közben teremteni és áldani akamnk, és lásd: a Művész Színház egy váratlan, meglepő fordulattal Dosztojevszkij regényeihez fordult, azokat viszi színre. És bármennyire éles volt is ez a fordulat, alig vették észre, vagy egyáltalán nem értékelték: ehelyett inkább arról beszéltek, hogy helyes-e vagy sem a regényt drámává átdolgozni és hogy mit jelent ez irodalmi szemszögből. [...] Pedig észre kellett volna venniük, hogy a szakadék legszélénél hajtották végre ezt a fordulatot. Igaz, hogy Dosztojevszkij sikere nagy, de Csehovról sem feledkeztek meg: még most is mint Csehov színházát ünneplik, miközben a színház már egy magasabb művészi szintre jutott, amelyet úgy hívnak: Dosztojevszkij. Igen, csendben, csaknem észrevétlenül történt a végzetes találkozás: a pszichológia színházának és a psziché géniuszának, Dosztojevszkijnek a találkozása. Valószínűleg így történhetett valamikor az Arno partján Dante és Beatrice megismerkedése is, de vajon ki hallotta meg szíveik dobbanását? 6. „És ki tudja, nem hoznak-e nekünk új drámaírókat Dosztojevszkij regényeinek adaptációi?" Nyemirovics-Dancsenko szavai ezek, a nagy művészé, aki az új 177