P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

H. Végh Katalin: Egy elfeledett színházteória az orosz századfordulóról

H. Vég/i Katalin Andrejev szerint a Csehov-darabokkal kapcsolatban lehet először a pánpsziché dráma terminust alkalmazni, mert Csehov darabjait is a mindenütt jelen lévő psziché uralja: „...tájai nem kevésbé pszichologikusak, mint a szereplői, az emberek pedig nem pszichologikusabbak, mint a felhők, a kövek, a poharak vagy a lakások. A látható és a láthatatlan világ minden tárgya egy egységes, mindent átfogó lélek része, és amennyiben elbeszéléseit úgy tekintjük, mint egyetlen regény különálló fejezeteit, akkor a tárgyairól pedig azt mondhatjuk el, hogy azok térben szétszórt gondolatok és érzések..." (i. m. 525.) Majd más helyütt: „Megszemélyesített idő, megszemélyesített tárgyak és megszemélyesített emberek - ebben rejlik a Csehov-darabok elbűvölő ereje..." (i. m. 527.) (A csehovi időfogalom andrejevi - metaforisztikus - interpretálása egyértelműen a bergsoni időélmény leírását jelenti: az idő a szereplők érzéseiben és gondolataiban megjelenő - nem lineáris - szubjektív idő.) Tehát Andrejev szerint a Csehov-darabok belső immanenciáját - a cselekmény és a látvány egységét - a mindent átlényegítő psziché adja meg. Andrejev sajátosan művészi-költői terminológiával, metaforák közvetítésével ugyan, de azt a problematikát járja körül, melyet a csehovi szakirodalomban podteksztként (mögöttes szövegként) ismerünk. Pontosan azt a jelenséget írja le, hogy a csehovi szövegben a verbális síkon túl léteznek még egymással párhuzamosan olyan síkok, amelyek ezzel a verbális közléssel egyenértékűek, olyan - jelentéshordozó - síkok, melyek szemantikailag relevánsak a drámai szó alkotta szemantikai réteggel. Ezek közül a tárgyi világ jelölő szerepét emeli ki, az időt, a szüneteket, zenei hatásokat, zajokat és fényhatásokat. (Az ezekre történő utalásokat egyrészt a cselekvő személyek verbális szövege, másrészt pedig a remarka szövege tartalmazza.) Andrejev tehát arra mutat itt rá, hogy ez az ez idáig másodlagos szerepet viselő textuselem - a remarka - kiemelt fontosságra tesz szert a modern drámában. (Ezt a tényt azért fontos kiemelni, mert az andrejevi szövegmegközelítési kísérlet jóval megelőzi korának ideologikus szövegmegközelítését.) A különböző síkok egymásra épülése különösen feszült drámaiságot kölcsönöz ezeknek a daraboknak. A drámai szöveg teljes megértésének kulcsa az andrejevi szövegmegközelítés, mely a verbális szöveg és a mögöttes szöveg együttes megértését jelenti, és csak ezeknek a segítségével teremthető meg a komplex beszédhelyzet. Andrejev analízis tárgyává teszi a csehovi drámai szó jellegzetességeit is, mely elsősorban a dialógusokban érhető tetten, és amely - szerinte - tele van „elhallgatásokkal". Rámutat a csehovi drámai szöveg alapvető sajátosságára, a párhuzamosan futó monologizált dialógusok jellegére is, a verbális közlések párhuzamosan futó, befejezetlen voltára: „... ez a szöveg mindig valaminek a folytatása, amely már elhangzott, nem olyan jellegzetességei vannak, mint ahogy azt más darabokban megszoktuk. Csehov hősei soha nem kezdik el és nem fejezik be a beszédeiket, mindig csak folytatják azokat... a dialógus úgymond soha nem áll meg: az emberektől a tárgyakhoz kerül, majd megint vissza az emberekhez, majd az emberektől az időhöz, a csendhez vagy a zajhoz..." 158