P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

H. Végh Katalin: Egy elfeledett színházteória az orosz századfordulóról

Egy elfeledett színházteória az orosz századfordulóról (i. m. 527.) Andrejev tehát a többrétegű csehovi szöveg sajátosságait és annak lényegét, a jelentéshordozó síkok belső dialogicitását és az ebből adódó szöveg drámaiságát írja le, rendkívül pontosan és érzékenyen. A Művész Színház művészi színvonala a Csehov-darabok bemutatója után visszaesett, új darabokat kellett találni, amelyekben a színház és a dráma ismét egymásra találnak. Ez a törekvés vezetett Dosztojevszkij regényeihez, amelyeknek adaptációja a színházat ismét új csúcsokra juttatta. Nyemirovics-Dancsenko talált rá erre a lehetőségre és változtatta a Művész Színházat Csehov színházából Dosztojevszkij színházává. Ezekben az adaptációkban Andrejev azt a valódi pszichologizmust látta meg, amely saját drámaelméletének, a pánpsziché drámának is központi elemét képezte. A régi dráma és színjátszás egy másfajta pszichologizmust ismert és alkalmazott: olyan teatralitást, melynek egyezményes nyelvezete hatásvadász effektusokra épült. Az ezzel radikálisan szakító dosztojevszkiji pszichologizmus leírásakor Andrejev - meglepő módon - freudi terminusokat vezet be: a lélek „rétegzettségéről" ír (Freudnál: Én, felettes Én), valamint az álmoknak azon kiemelt fontosságú szerepéről beszél, amelyek révén a lélek elfojtott, ez idáig rejtett világa - a tudatalatti - a felszínre kerülhet: „Az a köd, melybe ősidőktől kezdve az emberi lélek burkolózott, lassan oszlani kezd. Mint a tenger, mely a régieknek csak a felszínét mutatta, most lassan felfedi mélységének titkait, a pszichológus mérőónja már megnyitotta a lélek rejtett titkait, és helyenként - mint Dosztojevszkijnél - egészen a titokzatos és mély tengerfenékig jutott, az áttetsző vizek sötét és néma aljához. Már az álmokba is behatolt a regényíró pszichológus, abba a titokzatos világba, ahol különleges törvények uralkodnak..." (i. m. 543.) Ebben az értelemben válhattak tehát Csehov és Dosztojevszkij darabjai a pánpsziché dráma előzményeivé. Vagyis a pánpsziché dráma alapja a freudi alapokon álló személyiségmegközelítés. A tudatalatti Én által irányított személyiség áll itt szemben tudatos énünkkel, és az empirikus világmegismerés korlátozottsága az intuitív világmegismerés teljességével - és ebben a tényben rejlik az andrejevi pánpsziché dráma világértelmezésének és megértésének kulcsa is. (Freud oroszországi recepciója viszonylag későn és kedvezőtlen körülmények között indul meg, a proletkult éveiben.

9 Freud két legfontosabb műve, az Álomfejtés és a Leonardo da Vinci még az első világháború éveiben megjelent, tehát elképzelhető, hogy a lélektan iránt rendkívül fogékony Andrejev ezeket a szövegeket ismerhette: a fenti idézet ehhez szolgáltat közvetett bizonyítékot.) 9 Gránicz István: Viták a pszichoanalízisről a szovjet irodalomtudományban a htíszas években, in: Helikon 1990/2. 207-213. 159