P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)
Tompa Andrea: Az orosz századelő művészete és a teatralitás
Tompa Andrea A Művészet világa csoport színház iránti érdeklődése szempontjából is fontos téma a színházi épületek, előadások, vásári színjátszás ábrázolása, amelyek szinte valamennyi festőnél előfordulnak. Ebből a szempontból fontos a csoport esztétikája számára meghatározó portréművészet is, amely elsősorban művészportrékat jelent. A Művészet világa egyik legfontosabb műfaja a portré, egyik nagy témaköre a színészek, rendezők, színházi emberek portréja. Ezek az alkotások - szemben más emberábrázolásokkal, amelyeken az ember rendszerint kidolgozatlan, bábszerű és leginkább egy könyvillusztráció technikájával megfestett lény -, a művészportrék, mívesen, részletgazdagon kidolgozottak. Némi sarkítással azt mondhatnánk, hogy az egyetlen ember, aki a Művészet világa számára nem válik bábbá, az a művész. Emberábrázolási technikájuk is tükrözi esztétikai krédójukat, melyet kiterjesztenek az élet minden területére: a művészet és a művész mindenek fölött álló lény. Ha összehasonlítjuk (és sarkítjuk) a monumentális, részletgazdag művészportrékat a Művészet világa más, emberi alakokat ábrázoló képeivel, azt látjuk, hogy a csoport esztétikájának középpontjában a művész személyisége áll, egyéni arca, míg minden más emberi alak - a történelem szereplőit is ideértve - leegyszerűsített, arctalan, súlytalan báb. A művész a Művészet világa esztétikája szerint egyértelműen felsőbbrendű lény, személyisége kultikus, 1 5 a művészet világa pedig fölötte áll az „életviláginak. A művész, színész személyisége, az általa játszott szerep vagy az általa képviselt színházi stílus, művészeti irányzat a kép konstruktív elemévé válik. Vannak olyan művészek - például Saljapin, illetve a táncosok közül Nyizsinszkij, Pavlova és Fokin, valamint színházi mecénások vagy az Orosz balett mentora, Gyagilev -, akiket a csoport szinte minden tagja megfest. Ezek a képek nemcsak egyszerűen művészeket ábrázolnak, hanem esztétikai krédókat is hordoznak - nemcsak a festőkét, hanem az ábrázoltakét is. Bakszt híres képén, Szergej Pavlovics Gyagilev a dajkájával (Cepeeü Uaejioem Jjxeujiea c HMneű, 1906) Gyagilev a kép előterében kihívóan néz (szembenéz a kép nézőjével), mögötte pedig a Puskin-mitológiából ideképzelt paraszti küllemű dajka ül. Gyagilevet, a Művészet világa szervezőjét, az Orosz balett kigondolóját szinte mindenki megfesti: Benois, Szeröv és Dobuzsinszkij is. 1 6 Számos példát találunk arra is, hogy egy elkészült színházi előadás, vagy abban egy-egy alakítás ihleti meg a festőket. Nemcsak a Saljapinról készült számtalan festményre gondolok, hanem a táncosokat szerepben (jelmezben, egy mozdulat közben) megörökítő képekre is. Fokin például a Karnevál (Kapnaeaji) című balett Harlekin-szerepében látható Bobisev képén (é. n.). A Bahmsin nevét viselő moszkvai színházi múzeumban 1 7 egész Saljapin-szobát ren1 5 Ez a művészmodell - a művész mint felsőbbrendű, a lét fölött rendelkező, azt átalakítani képes lény romantikus képe - az orosz szimbolizmusban gyökerezik. 1 6 Benois Szergej Pavlovics Gyagilev (1911), valamint ugyancsak tőle egy rajz Gyagilevről 1907-ből; Szeröv két Gyagilev-portréja 1904-ből, Dobuzsinszkij: vázlat Gyagilevről (1910-es évek). 1 7 Ebben a múzeumban őrzik a Művészet világa legtöbb díszlet- és jelmeztervét. 130
