P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)

Struktúrák és életutak emlékezete - Papp Eszter: Báb, ember és emlékezet

Báb, ember és emlékezet Büszkén mesélte, hogy itt módja volt szájon csókolni a milói Vénuszt. Bábos tevékenységét ez idő alatt sem adta fel. Az Ideák Súgónője politikai szatírákban szerepelt és bájmosollyal adta a legszadistább tanácsokat, magát jótevő angyalként feltüntetve. Műsorát a rádió napi híranyaga alapján rögtönözte. Blattner Géza minden oldalról közeledett a bábjáték felé, helyesebben akárhonnan indult el, akármit nézett, mindig a bábjátékhoz jutott és mindent csak bábos szemmel látott. Mindent meg akart mozgatni. Rousseau egyik jól ismert képe alapján készített egy előadást: „...azért csináltam ezt a jelenetet, mert sajnáltam ezt a gyereket, hogy bábu van a kezében és nem játszik vele, — hát én életre keltettem, hadd játsszék kedvire...persze én játszottam kedvemre, de hát az egyre megy." 1960-ban Blattner Géza, átutazóban a bukaresti bábfesztiválra bemutatót tartott az Állami Bábszínház művészeinek régi műsoraiból. A Bankár egy érdekes belső mechanikus szerkezetű bábu, szájában a szivart jobbra-balra tologatja. A Néger táncosnő, amely aranyra volt festve, minden mechanizmus nélkül táncolt. Fejét rugó tartotta, karjai pedig egyszerűen spárgával voltak a vállára erősítve. Bravúros mozgatási készség kell egy ilyen bábu táncoltatásához. Blattner kezében úgy táncolt a bábu, hogy alig hittük az egyszerű szerkezetet. Amikor felült a bukaresti gyorsra ezt mondta: „útlevelem szerint a francia trikolór van a kezemben, de a szívemben magyar zászló lobog." 1965-ös önarcképén fáradhatatlan, jövőbe néző szeme, akaratkész arcvonásai voltak. Örökifjú, huncut mosolyát, akik ismerték, sosem tudják elfelejteni. Mindenki szerette, mindenki tanult tőle. „Tudják a nevét most is. Emlékeznek az arcára. Tudják mikor mit mondott. Mit hova tett. Milyen volt a nézése, a hangja, a keze fogása. Hogy kopogott a lépése. Amíg van, aki emlékszik az emberre, addig sok elintéznivaló van ám még. Drága fiam, te nem tudtad, az ember csak akkor hal meg, amikor elfelejtik", mint Molnár Ferenc írja Liliomról.

2 Az emlékezet minden esetben szubjektív, kizárólag a saját szemszögéből képes rögzíteni a történteket. Hitelessége gyakran vitatható, mégis jelentős szerepet kap a színháztörténeti kutatásban. A színművészet ugyanis speciális műfaj. A műalkotás ebben az esetben maga az előadás, amely kizárólag jelen időben létezik, a befogadó jelenlétében zajlik, és nem választható le az alkotótól. Hiába video- vagy tv-felvétel, az előadás lényegét, az ott és akkor átélt élményt visszaadni nem lehet. Az utolsó emberrel, aki látta, együtt hal meg a színházi előadás. A színésznek nincs kézzelfogható eredménye, mint azoknak a művészeknek, akiknek alkotásai fennmaradnak és évszázadokon keresztül csodálják szobrait vagy olvassák sorait. Bár a bábelőadásból a színházi előadástól eltérően éppen a lényeg marad meg az utókornak: a báb, de mozgatója nélkül funkcióját veszti, nem árul el többet, mint egy színházi előadásból maradt jelmez vagy egy fotó. Egy bábelőadás éppen úgy rekonstruálhatatlan, mint a színházi előadás. Ezért bír oly nagy jelentőséggel egy-egy olyan személyes élményeken alapuló beszámoló, mint a most következő. A. Tóth Sándor éveken át volt Blattner Géza munkatársa Párizsban. 1954. március 25-én, a Népművészeti Intézet Bábosztályán tartott, Blattner Géza Arc-en-Ciel (Szivárvány) Bábszínházának megindulása Párizsban című (vetítettképes) előadása páratlan színháztörténeti csemege. „Blattner Géza bábművészeti útjának legdöntőbb fejezeteinél fegyveres társa, tanítványa voltam. Erről fogok most mesélni. 92