P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)
Tárgyi és szellemi emlékezet - Sipőcz Mariann: A színészalbumok mint színháztörténeti források
A színészalbumok szotta el, miközben színpadi szerepeket is vállalt a Vígszínház színpadán. 4 1944-ben a Gestapo letartóztatta, s csak két éves szünet után lépett ismét a közönség elé. A színpad visszafogadta, de ez már nem ért fel korábbi népszerűségével. A sajtó már nem úgy foglalkozott vele, mint korábban. A sztárrendszerrel együtt a sztárcsinálók is eltűntek a szerkesztőségekből. 1949-ben búcsút mondott a színpadnak és Brazíliába, majd az Egyesült Államokba távozott és felhagyott a színészettel. Karády színészi megítélése már korában is meglehetősen ellentmondásos volt: egyesek istenítették, mások tehetségtelennek tartották. Németh László így írt róla 1941-ben egy újság hasábjain: „Adottságai olyanok, hogy amit csinál, sem jónak, sem rossznak nem mondható. Megvan benne egy nagy színésznő minden biológiai kelléke: sötét drámai test, indulatban föllobogó szemek, érzéki mosoly. A színészi öntudat s az önálló alakító erő azonban hiányzik. Mosolyog, villog - s mégsem játszik." (Németh László kritikáját idézi Kelecsényi, 1983: 36) Az utókor is ellentétes véleményeket fogalmaz meg róla. Király Jenő „utolsó nagy dívánk"-nak, „moziistennőnk"-nek nevezi (Király, 1989: 5), míg Kelecsényi szerint nem volt jó színésznő: „Röviden: úgy játszott, mint a némafilmekben szokás. Teátrális, túlhangsúlyozott gesztusokkal, darabos testmozgással, legtöbbször az alkalomhoz nem illő hanghordozással." (Kelecsényi, 1983: 37) Vajon mennyire kellett Karádynak jó színésznőnek lennie a siker elérése érdekében? Mennyire járult hozzá a sikerhez a befolyásos barát, Egyed Zoltán? Hogyan ápolta a színésznő a hírnevét, s hogy segítette ebben a sajtó? Erről faggatjuk az albumokat. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet 11 darab Karády-albumot őriz. Ezek közül egy egyértelműen rajongó által készített, melyet a rajongó-albumok című fejezetben már ismertettünk. A színésznő albumai közül négy kizárólag fényképeket tartalmaz: jelenetképeket egyes filmjeiből, forgatáson készült felvételeket, olyan sztárképeket és civilképeket, melyeket más albumokban újságillusztrációként látunk viszont. Ezeknek az albumoknak az elején a „Fényképeim 1941" illetve „Fényképeim 1942" feliratok találhatók. Ezek minden bizonnyal a színésznő saját maga által készített albumai voltak, s azt mutatják, hogy Karády is minden rendezői elv nélkül gyűjtötte emlékeit. Nincs feliratozás és/vagy megjegyzés a képekhez, az egyetlen útmutatás az albumokon szereplő évszám. A többi album készítőjét meglehetősen nehéz meghatározni. Egyesek a kritikák mellett Karádynak írt táviratokat, róla készített grafikákat, eredeti fényképeket is őriznek. Azt kéne tehát feltételeznünk, hogy maga Karády vagy közeli hozzátartozója (talán a házvezetőnője?) készítette őket. Az albumok furcsasága azonban, hogy rengeteg átfedés van közöttük: Karády első fellépésével Az asszony és az ördögben három album is foglalkozik. Ugyanígy a Halálos tavasz és a Vígszínházban játszott Románc kritikái is több albumban felbukkannak. Minden bizonnyal tehát több készítőt kell feltételeznünk. Az albumok igyekeznek - amennyire lehet a művészt bemutatni és nem a sztárt. Karády sikereiről és az őt ért támadásokról, személye körül kialakult vitákról tudósítanak. Karádyról megjelent negatív - vagy nem feltétlenül pozitív - kritikákat is tartalmaznak elvétve az albumok. Bár hiányzik belőlük a teljes objektivitásra való törekvés, mégsem festenek makulátlanul pozitív képet Karádyról, hiszen az „ellenkritikák" egyben a rossz véleményeket is tartalmazzák, így őrzik a színésznőről kialakult kettős képet. A (viszonylagos) elfogulatlanság, a személyes hangvétel hiánya (nincs az albumok lapjaira jegyzett kommentár) miatt feltételezhetjük, hogy nem a színésznő készítette ezeket, de minden 57
