P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)

Tárgyi és szellemi emlékezet - Sipőcz Mariann: A színészalbumok mint színháztörténeti források

Sipőcz Mariann A színészalbumok mint színháztörténeti források Hazai szakirodalmunkban először Staud Géza foglalta össze azokat a színháztörténeti forrásokat, amelyekre a kutató támaszkodhat, ha érvényes eredményekre akar jutni. Ezen forrásanyagok a következők: szövegkönyvek, színlapok, színházi almanachok, színházi sajtó, emlékiratok, levéltári anyagok, képes ábrázolások, tárgyi emlékek. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet történeti osztálya azonban olyan gyűjteményt őriz, melyet Staud nem említ színháztörténeti forrásanyagként tanulmányában, s eleddig nem is volt semmilyen vizsgálódás tárgya. Ez az úgynevezett albumgyűjtemény. A 114 albumot tartalmazó gyűjtemény tematikáját és forrásértékét tekintve is eltérő képet mutat. Többségében egy-egy színész életének, művészetének, vagy pályája egy szakaszának emlékét őrzik a bennük található kritikák, fényképek, levelek stb. így azt mondhatjuk, hogy a színészalbumok az emlékiratok speciális formáinak tekinthetők, hiszen készítésük céljáról éppúgy elmondható az, ami a színészi emlékiratéról: „legtöbbször az elhangzó tapsot akarja visszaidézni, a siker múló perceit igyekszik örökkévalóvá rögzíteni." (Staud, I960: 12) Az album tekinthető a naplóval rokon „műfajnak", ha a közvetlen élmények napról napra történő „rögzítése" céljából született, de lehet memoár típusú is, ha az átélt eseményekre való utólagos emlékezésről van szó, vagyis, ha az album nem folyamatosan, hanem egy adott időpontban készült. Ennél a forrástípusnál azonban - az emlékiratoktól eltérően - nem közvetlenül, hanem közvetett módon, a sajtón, a fényképeken, levelezéseiken stb. keresztül „mesélnek" a színészek. Az albumok anyaga - bár tartalmazhat értékes ritkaságokat (máshol fel nem lelhető eredeti fotókat, oklevelet, szerződést stb.) - önmagában nem különleges: az albumokban egy-egy színészről megjelent kritikák a korabeli sajtóban is fellelhetők, ahogy a róluk készült fényképfelvételek is megtalálhatók a gyűjteményekben. Érdekességüket mindenképpen a gyűjteményjelleg adja, az a körülmény, hogy általában egy „rendezői elv" köré csoportosulnak, így az album nemcsak egy színészi pályafutásról tájékoztat, hanem képet kaphatunk arról is, hogy a színész milyen emléket kívánt megőrizni, mire emlékezett vissza szívesen, s hogy a kudarcokat ugyanúgy számon tartotta-e, mint a sikereket. Előfordul, hogy nem a színész maga, hanem családtagja vagy rajongója készítette a gyűjteményt, de a fentebb felvetett kérdések ilyen esetekben is fennállnak. Az albumok hitelessége éppúgy forráskritikát igényel, mint az emlékiratoké, hiszen a kutatások természetesen nem hagyatkozhatnak csupán a személyes emlékek által közvetített élményanyag vizsgálatára, de segédanyagként mindenképpen értékes adalékul szolgálhatnak egy-egy színész emberi és művészi portréjának megrajzolásához. A vizsgálat során nem hagyható figyelmen kívül a keletkezés ideje (folyamatos vagy utólagos gyűjtés), a készítő személye (színész, hozzátartozó vagy rajongó) és a 47