Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

ZENTAI MÁRIA: Az íbisz legfeketébb tolla

Gondolatban tiszta, szent bár, De szavakban isten ellen Lázadást és pártütést zár: Mintha belső érzemény, S a hazudni termett szó, Váltig meg nem egyezvén, S mindenik bizván ügyébe, Mint makacs két osztozó, Felvinnék a pert az égbe. A második részben a hajó népe kétféle értelmezési és befogadási mintát kínál az olvasónak. Az utazók a nyelvi szokás, az elvárhatóság elve szerint viselkednek: megrémülnek a káromlástól: Jobban, mint a fergetegtől Félnek az imától. A püspök viszont megpróbálja figyelmen kívül hagyni a megszokást: Csak Gerő, a jámbor püspök Nem csalódik benne, Mert nem függ a szóbeszéden Egyedül figyelme. O az eltévedt szavakban Legbuzgóbb imát ért... A harmadik részben a csoda igazolja a püspök sejtését, így az ő szavai koronázzák meg az értelmezés művét szentenciaszerűen formulázott általános tanulsággal: Embereknek hangzik a szó, Isten szív után itél. A példázat nyelvbölcseleti szkepszise sokkal radikálisabb, mint a Széchenyitől látottak. Itt nemcsak arról van szó, hogy a nyelv nem képes az egészen pontos kifejezésre, illetve ugyanannak a megnyilvánulásnak többféle értelmezése is lehetséges. A szent ember imájának jelentése nemcsak valamelyest térítődött el, hanem homlokegyenest a mondottak ellentétét kell érteni rajta. Ráadásul, kissé metaforikusán fogalmazva, a legerősebb fajta nyelvi megnyilvánulásokról van szó. A „legyen átkozott" és a „legyen áldott" performatívumok, a beszédaktus-elmélet alappillérei, a kimondással végrehajtott cselekvések, ugyanabba a csoportba tartoznak, mint Austin kiinduló példái, a „fogadok" és az „ígérem".

1

8 18 Vö.: John L. Austin: Tetten ért szavak. Budapest, Akadémiai, 1990. 29-37. 78