Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
NAGY IMRE: Palástra varrt betűk
Annak a klasszikus diskurzusnak az eltűnése pillanatában vagyunk, amelynek időszakában a lét és a reprezentáció megtalálta közös helyét, s ami után megjelenik immár az ember a tudás tárgyának és a megismerés alanyának kétértelmű pozíciójában. Hasonló kettősség jellemzi magát a nyelvet is. „Abban a pillanatban, amikor a nyelv kiterjedt beszédként a megismerés tárgya lesz, ismét megjelenik egy teljesen ellenséges modalitásban: a szó csöndes, óvatos papírra vetésében, ahol nem rendelkezhet hangzással, sem beszédpartnerrel, ahol önmagán kívül semminemű mondanivalója nincs, egyetlen teendője az önmaga fényében való csillogás" - írta Foucault A szavak és a dolgokban. 2 A nyelv tehát az írás aktusában mintegy önmagával találja szemben magát, s vele együtt a nyelvet birtokló s benne lakozó ember is, aki önnön végességébe alászállva egy empirikotranszcendentális kettősség helyén, önmagát keresve az elgondolatlannal szembesül. Abban az eszmében, hogy a nyelv lényegiségét nem a beszéd, hanem az írás modelljén kell megérteni, „hogy az írás fogalma meghaladja és magában foglalja a nyelv fogalmát", ahogy Derrida írja a Grammatológiá ban, 3 egyaránt szerepet játszhatott (ha nem is egyenlő mértékben) a léttörténet közegeként felfogott nyelv ideája, a strukturalista miliő és „az önmaga fényében csillogó szó" modern fejleménye. Ilyen értelemben mondhatjuk, hogy a romantika, a modernitás történetében alighanem először, egy olyan írás nyomait keresi, amely már nem helyezi kilátásba az értelemösszefüggés teljességét, mint a természet könyvének régi képzete. Amikor Kont csillagolvasási kísérlete a drámában megismétlődik, e hagyományos képzet végképp érvényét veszti, értelme szertefoszlik, megszűnik, „mint a' futó lány' szomja, kit veszett / Állat morog meg a' forrás előtt." 4 A világ immár nem kibetűzésre váró könyv, hanem egy másik, teljesen soha nem olvasható világ írása, töredékek halmaza: szemünk előtt Isten írásának talányos fragmentumai lebegnek. S mivel ily módon az eredeti szöveg teljességében elveszett, írás nincs, csak írások vannak. Könyv nincs, csupán könyvek, amelyek létük rejtélyét hordják önmagukban. 5 A' bujdosóknak mind dialogizált szövege, mind pedig dramaturgiai jelbeszéde határozottan tematizálja az elvesztett írás gyötrő, folyton égő fájdalmát, amelyet a Vörösmarty-oeuvre általunk központinak vélt motívuma, az írás keresése, lankadatlan kutatásának állandósuló gesztusa és a könyvparadoxonba való ismételt beleütközés hordoz. A dráma egyik mellékszereplője, Korcsolya, akit azonban kétféleképp olvasható jelleme, a polarizált alakok világában elfoglalt közbülső helyzete mégis fontossá tesz, aki 2 Michel Foucault: A szavak és a dolgok. A társadalomtudományok archeológiája. Budapest, 2000. 338. 3 Jacques Derrida: Grammatológia. Szombathely, 1991. 28. 4 A' bujdosók, 263. 5 Jacques Derrida: Die Schrift und áie Differenz. Frankfurt am Main, 1972. 196
