Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
ZENTAI MÁRIA: Az íbisz legfeketébb tolla
telmezését 4 7 említi Ábrahám áldozatáról („mindenféle beszédtől, még a belső beszédtől is mentes aktus"), 4 8 vagy „a nyelvvel való csalás", „a nyelv rászedése": az irodalom. 4 9 A XIX. századi gondolkodás a nyelvről, noha ismerte már a csapda mindkét ágát, nem jutott hasonló következtetésekre: a módszertani főhatalmat korán megragadó pozitivizmus tudományeszménye nem volt híve a gyors ütemben szétparcellázódó egyes szaktudományokon belül a bölcseleti szemléletnek. A nyelvészetet illetően az adatközpontú történeti-etimológiai iskolát tekintette tudományosnak. 5 0 De azért elgondolkodtató, hogy Széchenyi az akadémiai beszédben „hatalomnövesztői szer"-nek nevezi a nyelvet: nyilván nem a mai gondolati kontextusban, de összekötötte a két fogalmat. Vörösmarty szent embere pedig Barthes menekülési útvonalait járja végig. „O imában tud csak élni"; kikerüli, rászedi a „hazudni termett" nyelvet, az ismétlés nyáj szellemét. Természetesen kockára teszi ezzel a megértést: a hajó népe számára az istenkáromló ima a káromlás sztereotípiájába illeszkedik. De az igazi jelentés mégsem vész el, van biztosítéka: a misztikum más-világában az, aki mindent megért, megérti a remetét is. Ennek a teljes megértésnek a vágya dereng a lélek égből hozott tisztaságát hangsúlyozó többi részletben is. Nem biztos, hogy csak a nyelv-nélküliség biztosíthatná. A Berzsenyi emlékezetében a költő „szót" kér, hogy kimondhassa, „Csak ami keblem mélyeiben buzog, / Csak amit elmém tiszta lapján / írva hagyott az örök teremtés"; és amit kért, „megadták dúsan az égiek". Berzsenyi kérésében és a remete imájában találkozik a XX. század filozófus irodalmárának és a XVIII. század misztikus filozófusának víziója: Johann Georg Hamann a költészetet az angyalnyelvről (a Teremtés nyelvéről) a embernyelvre fordítás első stádiumának tartja. „Az angyalnyelvtől való távolság egyre nagyobb: a filozofikus vagy karakterisztikus stádium az önkényes jeleké, a költői vagy küriologikus viszont még átvitel nélküli. A költészet ezért csak annyiban fordítás, amennyiben egyáltalán embernyelwé kell, hogy váljék. Embernyelv, de még közvetlenül részesül az angyalnyelvből: az emberiség anyanyelve." 5 1 Az igazi megértés szempontjából közömbös a közérthetőség: az ima jelentése nem azon múlik, hogy a hajó népe megérti-e. A szent ember történetének ezen következménye szembehelyezi Vörösmartyt az 1840-es évek közepének egyre erősödő, a népiességgel szorosan összefüggő felfogásával, 47 Kierkegaard Félelem és reszketés című művében elemzi Ábrahám történetét (egészen más nézőpontból, de ugyanazt a beszédnélküliséget problematizálja, amelyet száz évvel később Auerbach). 48 Barthes, i.m. 147. 49 uo. 50 Vö.: Békés Vera, i.m., különösen az 1/4. fejezet. 51 Horváth Iván - Kocziszky Éva: „Költészet az emberiség anyanyelve". In: Ismétlődés a művészetben. Budapest, Akadémiai, 1980. 60. 87
