Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
Z. KOVÁCS ZOLTÁN: Rom, romantika, romantikus irónia
Allegorézisre való felhívásnak tekinthetők A Rom bevezető sorai, Rom és Véd figurái, illetve kettejük küzdelme, majd a három kívánság teljesítése. Azonban ennek a nyíltan parabolisztikus keretnek a három meg egy álomhoz és ezek beteljesüléséhez való viszonya nagy mértékben homályos. Hogyan kell felfogni a vándor (első) elalvása utáni álmokat? Hová ébred fel az újabb és újabb vágyak után? Az „álom az álomban" szerkezettel kell számolnunk vagy a Romhoz való elzarándoklások egyetlen álmon belül zajlanak le, s Rom valamiképpen az álom és az ébrenlét határán, azok közötti, közvetítői pozícióban van? 1 3 De hogyan fér össze az „álom az álomban" szerkezet Rom centrális pozíciójával? S miként egyeztethető össze a négy álmot összekötő organikus történelemfelfogás a kerettörténet időtlenségével? Az eseménysorok közti váltás nemcsak az álom-történetek, hanem az álom és a keret között is problematikus, mivel éppen az álmok e bizonytalan státusza miatt nem dönthető el, milyen összefüggésben is állnak a vándor (első) elalvás előtti és (utolsó) felébredés utáni történetével, jelentenek-e ebben az elsődleges történetben valamiféle szakadást, netán a vándor útját körforgásként felfogva, ennek a vándorlásnak a szinekdochéjaként szerepelnek? (Zentai Mária A Rom-tanulmánya az Ezeregyéjszaka Vörösmarty lefordította időparadoxonjában talál egyfajta megoldásra, ám a kétféle idő azonosságát, illetve az álmok státuszát illető kérdéseket, ha jól értem, ő sem tartja megoldottnak.) A szöveg narratív szerkezetére vonatkozó kérdések mindenesetre megakaszthatják az allegorézis rutinját, hiszen az álmok-beteljesülések narratív státuszának bizonytalansága miatt a parabola úgymond „szó szerinti" jelentésének szintjétől nem lehet problémátlanul a jelentés egyre mélyebb rétegei felé haladni. Az elbeszélés szintjén nem kapunk segítséget, a narráció leginkább az eseménymondás funkciójára korlátozódik, a kommunikatívirányító funkciók a hiányukkal tüntetnek, az elbeszélő nem szól ki. Csak Rom az, aki - miután teljesítette azt, amit ígért (sőt!) - „kinéz" a nagy semmibe. Ezt az allegorikus tekintetet követve azonban nem tudunk jelentést biztosító pretextust rendelni az allegorikus olvasási módot ajánló műhöz, ez pedig (Berzsenyi, Erdélyi, Toldy megjegyzései alapján) nem egy valaha működő vonatkoztatás elvesztéséből ered. Ha ennek az értelmezési problémának a szempontjából akarunk jelentőséget tulajdonítani az első, Aurora-beli megjelenés alcímeként szolgáló „romantikus költemény" meghatározásnak (amely fogalomtörténetileg 'regényes, regei, azaz kitalált történet' jelentésben értendő), 1 4 akkor a mű romantikusságát a téma által is támogatott allegorikus olvasásmód és az ennek ellentmondó narratív szerveződés viszonyában láthatjuk. Amennyiben a szö13 Vajda Endre például a Vörösmarty-műveket feldolgozó „100 híresében" keveri a két lehetőséget. Vajda Endre: Vörösmarty Mihály művei regékben. Budapest, Rózsavölgyi, 1942. 14 A „romantikus" magyar fogalomtörténetéhez máig a legtöbb adattal szolgál: Farkas Gyula: Romanos - romántos - romantikus. Minerva, 1929/4-7. 68
