Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

ROHONYI ZOLTÁN: Szimbólum, allegória és a korai Vörösmarty

meny címével azonnal mitikus világra utal, s ezt egyértelműen szimbolikomitikus kifejlés követi a töredékben maradt második ének végéig, a vitézi kellékek megleléséig, amely már egy másik narratíva sejtetését hordja magában. A szimboliko-mitikus struktúra megteremtésére való törekvést világosan jelzi az ember felnövésének a megszakításos ábrázolása, amelyet a nevelődés szimbolikus állomásai és általánosítható vonásai jellemeznek a narrátortól fel-felidézett Úr hol javalló, hol feddő, végül büntető pillantásától és gesztusától számon tartva. E folyamatban központi szerepű és relevanciájú a hang (nyelv) birtokába kerülés, s annak kegyetlenségig menő használata - a gyermeki pszichológia jeleként, de az uralmat gyakorló ember szimbólumaként -, miközben elszalasztja a világot befogadni segítő lány megpillantását, aki nem is lehet más egy ilyen költeményben, mint a szabadon engedett madárka öröménekének szülötte, s ezzel a szabadsággal egyenlő szépség szimbolikus hordozója. Mindenesetre a lánynak a megszemélyesített természeti erők általi felöltöztetése a mű egyik legszebb allegorikus részlete: Volt foganásakor a levegőnek méhe fehér köd, Mellyből ő mint lágy kikelet rózsája feselvén Kellemes álomként képessé kezde simulni; Végre fehér köde változván tündéri ruhává, Lány kele lassan elő, a legszebb testi valóság. Lábai mint az öröm zengése, lebegve röpülvén Teste kicsiny súlyát hordozták mennyei bájjal; Arcza mosolygás volt, szeme pillantása virág, kék Parti virág, mellyből mikor éj et kerget el a nap, Ifjú sugárival a leggyöngébb harmatot issza. Ezt a humanizálódás és a teljes birtokbavétel (Halálfi foglyul ejtése) szimboliko-allegorikus leírásai antitézisként követik, s Halálfi megsemmisítése zárja, ám a lehető testvéri idillt a narrátor előretekintő kommentárja moralizálja az első ének végén, hogy a második ének az ifjúvá váltak első csókjával, a bukás szekularizált szimbolikájával indítson. A paradicsomból való kiűzetésnek analogikusan megfelel a sziget kettéválása, a részek távolodása s az ifjak betört tüskéi viszont már eltérést, új narratíva kezdetét jelzik. Sorsuk antitétikus alakulása - a lány, a női princípium, kedvező, az ifjú kedvezőtlen helyzete - a szimbolikának új elemét hozza, majd pedig megismétlődik a nevelődési folyamat, a szimbolikus funkciójú gyermek feltűnésével és cselekvéseivel. E narratív sorozat szimbolikus strukturáltsága az ember levésének (Werdenjének) a kulturális örökség alapelemeire való ráhagyatkozásából építkezik. Ugyanakkor nyelvileg a metonimikus „gyöngyök tengere" által mosott, de „fellegütő tetejét villámok erőszaki járják" metaforikus alakzatával jellemzett mitikus sziget világának és szereplőinek szimboliko-allegorikus beszédmódú elénk tárása jellemzi. Ahogy Gadamer mondja: „a szimbolikus tapasztalata azt jelenti, hogy ez az egyes, ez a különös olyan 55