Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
ROHONYI ZOLTÁN: Szimbólum, allegória és a korai Vörösmarty
a problémakörét -, miközben a kitágított de Man-i értelmezés talán jól kiaknázható lesz a szemantikai ambiguitást mutató narratív szekvenciák temporalitását megtestesítő szövegrészek minősítésében. Szimbólum és allegória e vonatkozásai ezek szerint részben bővítik a welleki definíció körét, másrészt a jellel/jelölővel való összefüggésben zsugorítják a szimbolikus fogalmi tartalmát. 45 Ugyanakkor fel kell tételeznünk a két alakzat közötti összefonódást, egymásnak a kiterjedtebb szövegekben való kiegészítését is. Temporalitás, szekvenciákon át az előző jelre vagy szövegen belüli egységre való utalás mint a kettős jelentés retorikus végigvitelének a helyettesítője - és a jel világot maga alá hajtó energiájának tároló és felhasználó képessége: ez lenne a kitágított allegorikusság poétikai jellemzője, értelmező/elemző performanciánknak (talán) előnyére. (B) 3.1. A Tündérvölgy - némely értelmező szerint valójában ellen-tündérvölgy a Zalán futása „történeti" vétetése és eposzi megformálása után amolyan romantisches Gedicht, amelyben (a mitikusba hajló A Délszigettel együtt) Vörösmarty kipróbálja mindazokat a költői lehetőségeket, amelyekről idézett fragmentumában Novalis beszél, hogy majd a Csongor és Tündével remekművé érlelje allegoriko-szimbolikus késztetéseit. A cím máris kétértelműséget sugall, rájátszik a régi magyar tündérező hagyományra - ahol maga a tündér allegorikus figura -, akárcsak a történet 4 6 az Argirus-féle széphistóriák narratív és allegorikus elemeire, költői fordulataival pedig a kéziratos költészetéit idézi fel. E rájátszáson alapuló technikáját és koncepcióját betetőzi a Zrínyi-féle strófa alkalmazása, mellyel sajátos temporális viszonyt teremt olvasói megszokott világa s a költeményé között: akárcsak Kölcsey (amint ezt Borbély Szilárd megfigyelte), a magyar költői nyelv belső temporalitását teszi átélhetővé, s ezzel metrikailag allegorizálja művét. Bonyolítja azonban a dolgot, hogy az egykori, Zrínyi-féle jelölő itt pretextuális szinekdokhévá válik, miközben a szöveg analógiás viszonyt teremt az Argirusok világával, ami azt jelenti, hogy uralkodó allegorikus alaptendenciáját szimbolikus elemekkel egészíti ki már a „növésterv" szintjén. Kezdetben elkülönülő beszélői - az önreflexíven exponáló hang átadja a helyét a fikcionalitást romantikusan hangsúlyozó narrátornak - a költői szabadságot jelképezik, aktánsainak epithetonjai és kibontottan jelenetező mozgatása és jellemzése pedig a szenvedély és erő, lágyság és szemérem antitétikus párjai között he45 Lásd az ént-mondás problematikáját a Hegel-tanulmány tükrében! 46 A Propp értelmében vett varázsmese funkciói egyébként szinte egy az egyben felismerhetők Csaba és Jeve történetében - amint erre Zentai Mária figyelmeztetett. Noha e gondolatmenet a nyelv működését, allegorikus és szimbolikus retorikai szintjeinek az újraértelmezését állítja középpontba, a figyelemfelhívó gesztusért köszönetet kell mondanom. 53
