Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
ROHONYI ZOLTÁN: Szimbólum, allegória és a korai Vörösmarty
és totalizáló, hegeli értelmű), míg az allegória, a keresztény/romantikus művészet lényegvonásaként, nyitott s az elérhetetlenre utal\ Szeretném kiemelni, hogy a végtelenre, az általánosra mutató, de azt soha el nem érő, ahhoz nem mérhető allegorikus ugyanakkor láthatóan felveszi magába a szimbolikus korábbi jelentéstartalmát, miközben amaz zárt teljességet kifejezőként áll elénk! Ezt a fogalmi tartalmat illető kontaminációt - mint a posztkantiánus gondolatmozgás izgalmas fejleményét - úgy értelmezem, hogy az allegorikus nem fejezi ki, nem ábrázolja az elmondhatatlant, csupán ráutal, jelez. Tagadhatatlan itt az elmozdulás, mégha nem is történik schlegeli radikalitással; a jóbarát Hegel koncepciója magyarázná ugyanakkor az antik világ zárt kozmoszának juttatott értékhangsúlyt és a szimbolikus totalizáló felfogását? E fordulatig, s ezt érdemes leszögezni, arról a kimeríthetetlen érzéki telítettségről van szó, amely a felnyitottság és elrejtettség kettősségét implikálja Gadamer Heideggerre visszanyúló értelmezésében. 2 8 2.2. A posztkantiánus bölcseleti és esztétikai gondolatmozgásban a szimbólum, szimbolikus elég világosan elkülöníthető módon legalább hat (közös forrásból táplálkozó s össze is fonódó) értelemben van jelen: (i) az általában vett filozófiai értelem mint az inexponibilis, az ésszel el és fel nem érhető ábrázolása, paradoxálisabban a Darstellung des Undarstellbaren; az abszolút utáni sóvárgás „merrefeléjét" csakis szimbolikusan lehet kifejezni, a szabadság sem „közelíthető meg" másként - hangzanak a jól ismert tételek, s A transzcendentális idealizmus rendszere Schellingjénél sincs másként: az örökkévalóságot és a szépséget csak szimbólumok képesek sejtetni. (ii) a bölcseleti tartományok közötti közvetítés viszonyfogalma, mely egyúttal visszautal az első jelentésre: Kant értelmében az eszmék csak szimbolikusan ábrázolhatók, de a szimbolikus teszi lehetővé a tiszta és a gyakorlati ész eszméinek az összekapcsolását; (iii) e közvetítő és összekapcsoló funkció, e viszonyfogalomként való működés az ítélőerő esztétikai eszméjének szimbolikusként való elgondolásában is érvényesül, ám itt már a művészet megalapozásáról s vele az esztétikai értelem aspektusáról van szó; a szimbólum az észfogalom önreflexiója az esztétikai eszmében, 2 9 s ez megerősíti az (i) jelentését: az ész fogalmai indemonstrábilisak, az esztétikai eszme inexponibilis, 3 0 viszonyuk az, „amit egy analógiától elvárhatunk". 3 1 (iv) maga a műalkotás - s hátterében az alkotói beállítódás (a természethez való viszonynak és a szubjektivitás mibenlétének a függvényeként) - válik az Abszolútum inkarnációjává. Schelling idézett antikvitás-jellemzése foglalja össze ebben az értelemben az elterjedt felfogást, hogy ezzel a poétika te28 Gadamer: A szép aktualitása, id. kiadás, 53-56. 29 Frank: Einführung... 102. 30 Uo. 31 i.m. 103. 48
