Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

MILBACHER RÓBERT: Az Előszó filológiájának bizonytalanságairól

mondhatni-e, ha azon kevesebb, mit elő teremt, annál több belterjjel dicsekszik?"

1

1 Vagy például Erdélyi János Vörösmartyhoz című versének alcíme ugyancsak arról árulkodik, hogy hírek terjedtek Vörösmarty elhallgatásáról: „Mikor híre járt, hogy letette a tollat". (A szöveg keretszakasza így hangzik: „Még egyszer emeld föl Sár róna vidékén, / Utána viharnak, zengő szózatodat, / Hagyj minket a sírba leszállani békén, / Ha újra hallók még fönséges dalodat."[...] „Dalolj még, dalolj még! Hadd halljuk a szép szót, / Lepjen meg az újra minket valahonnan..."

1

2) A Pesti Napló 1854. március 14-én arról tudósítva, hogy Vörösmarty a Lear-fordítást befejezte, megfeddi azon kétkedőket, akik a költő terméketlenségéről suttogtak: „Ezt előleges tudomásul azok részére, kik vétkes könnyelműséggel nagy költőnk felől azt híresztelték, hogy a tétlenségben keres nyugalmat." Tehát az lett volna a logikus lépés, hogy a letisztázott Előszót közreadja Vörösmarty: a publikálás elmaradásának két oka lehetett: 1) még 1854-ben nem készült el a mű, és csak A vén cigány után íródva, a költő állapotának súlyosbodása és halála gátolta meg a kiadását; 2) valóban a tervbe vett összkiadás elé szánta azt, és önmagában nem találta alkalmasnak a közzétételre, illetve várt összes műveinek kiadására (így a vers ante quem-je bizonyosan 1854 nyara lehet). Harmadik érvként meg kell említeni, hogy az Előszó önálló megjelentetése bizonyosan problematikus lehetett már a korban is, hiszen abban a klasszicista alapú műfaji rendszerben, amelyben Vörösmarty teljes életműve fogant, az előszó nem volt önálló, a többivel egyenrangú műfaj,

1

3 legfeljebb csak szövegstátust jelölhetett. Pontosabban szólva ahhoz, hogy az Előszót mint önálló műfajú művet értelmezzük (egyfajta allegorikus olvasással), sokkal kevésbé hangsúlyosnak kellene lenniük azoknak a kódoknak, amelyek a szöveget a prológus-szerephez kötik,

1

4 vagy legalábbis sokkal erősebbnek kellene lenniük azoknak a kódoknak, amelyek az előszó prológus szerepére reflektálva, a szöveget allegóriává avatják. (A korabeli befogadásra éppen Gyulai Pál azonnali kontextus-kereső reflexe szolgáltatja a legszebb példát, vagyis neki eszébe sem jutott az önálló értelmezés 11 Pesti Napló, 1853. augusztus 14. Lukácsy-Balassa, i.m. 455. 12 Erdélyi János: Vörösmartyhoz. (Mikor híre járt, hogy letette a tollat.) In: Részvét könyve. 1863. Lukácsy-Balassa, i.m. 456. 13 Az előszó műfaji jellegéről és értelmezési sajátságairól kiválóan értekezik Huba Márk, csakhogy dolgozata mintha nem ismerne történeti különbségeket (akár műfajtörténeti, akár olvasástörténeti szempontból), vagyis Babits, Radnóti és Karinthy (nyilvánvalóan egy műfajtörténeti paradigmához tartoznak valamennyien) egy-egy művét ugyanolyan felfogásban tárgyalja, mint Vörösmarty szövegét. Természetesen ezt meg lehet tenni, erősen redukálva egy bizonyos (talán modernista) olvasói modellre a befogadást, ám attól még kérdéses, hogy Vörösmarty és kortársai számára miféle olvasói kódok invokálódtak az Előszóhoz. Vö.: Huba Márk: Az előszó és ami mögötte van. Tiszatáj, 1999. december, Diákmelléklet. 14 Szépen összeszedve Huba Márk tanulmányában (Huba, i.m. 2-3.): erőteljes szerzői jelenlét és intencionált szándék, közvetlen dialogikus kapcsolat a tételezett befogadókkal, előkészítő funkció. 182