Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
GERE ZSOLT: „Meglehet, köztársasága volnánk angyali lényeknek"
de legalábbis vágyott beteljesedéshez vezető út nyelvi kifejtése már egyértelműbb, s olyan, a felvilágosodás eszmerendszerében gyökerező fogalmakkal találkozunk, melyeknek életképessége, használhatósága a romantika időszakában válik kérdésessé: értelem és akarat, tudás és cselekvés, jó és rossz elkülöníthetőségének problémája, s főképp a történelem célszerűségébe vetett hit. Vörösmarty szövege szerint ugyanis a ,,[t]udás és cselekvés, azon két sarkalat, melly körül az emberiség óriási törekvései, vagy ha inkább tetszik, az egyesek' hangyamívei forognak", 3 s megfelelő kapcsolatuk, illetve helyes használatuk tehetné elérhetővé az emberi nem számára az angyalokéhoz hasonló létet: „Ha értelem és akarat minden agynak 's kebelnek egyaránt jutnának, ha valót valótlant ismerve, jót rosszat elválasztani 's azt óhajtani, ezt utálni tudva, ezer éveink óta folyvást haladhatánk: alkalmasint be lehetne zárni a' teremtés' ajtaját; mert a' mit ész felfoghat, erő kivihet, az már eddig tudva, téve, 's az emberiség' nagy napszáma bevégezve volna". 4 Ennek a szélsőségesen idealizált emberképnek, haladásba vetett hitnek kevés realitása lehetett Vörösmarty számára, de mindenképpen figyelemre méltó, hogy az emberiség történetét akkortájt nem tekinti eleve bármiféle rögzíthető célképzet nélkülinek. Már az előbbi idézetben is felbukkant az a gondolat, hogy a teremtés - mivel végponthoz köthető a megfelelő emberi adottságokkal lezárható folyamat, tehát jövőbeli sorsa nem az isteni akarattól, gondviseléstől, esetleg a fátumtól függ, hanem magától az embertől, sőt Isten lényegében kedvezni akart azzal, hogy a teremtést, a világot nyitott, alakítható állapotában hagyta az emberre, s a civilizáció, a haladás „mintegy folytatása a' teremtés 1 munkájának, melly azért hagyatott fel emberek' számára, hogy rövid létök alatt természetök- 's tehetségeiknek megfelelő foglalkozásokban találjanak gyönyört 's boldogságot." 5 A gondolat feltűnő hasonlóságot mutat Kantnak az emberiség történetéről írott tanulmánya egyik tételével. Kant szerint ugyancsak létezik egy tér az emberiség számára, „amelyet a teremtés eszes természetüknek megfelelő céljuk számára nyitva hagyott." 6 A hasonló állításból levont következtetések viszont merőben ellentétesek. A' felekezet című írásból az eddigiekben idézett, a történelmet és a teremtést emberi erővel-értelemmel pozitív irányba befolyásolható gondolatokkal szemben Vörösmarty egyetlen lényeges érvet, akadályt hoz föl, amely azonban valójában megkérdőjelezi az egész vázolt pozitív folyamat kezdeti pillanatát: az ember egyrészt képtelen elválasztani egymástól a jót és a rosszat, azaz mintha űgy űzetett volna ki a később visszavágyott Édenből, hogy meg sem kóstolta annak tiltott gyümölcsét, másrészt egyáltalán nem bizonyos, hogy akár egy egyetemes cél3 uo. 136. 4 uo. 136. 5 uo. 142. 6 Immanuel Kant: Az emberiség egyetemes történetének eszméje világpolgári szemszögből. Ford.: Vidrányi Katalin. In: uő.: Történetfilozófiai írások. Szeged, Ictus, é.n. 48. 172