Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

GERE ZSOLT: „Meglehet, köztársasága volnánk angyali lényeknek"

képzet birtokában lenne elég ereje meg is valósítani azt. Az adottságok, a nembeliség fölötti racionális hatalom talán a világ fölötti hatalmat jelenthetné. Szinte egész életművére jellemző és annak régóta hangsúlyozott eleme, hogy az embert angyalként is látó felfogása mellett ugyanolyan érvénynyel láttatja az ember romboló, állati vonásait. Míg tehát Kantnál ,,[a]z adottságoknak a társadalomban való antagonizmusa az az eszköz", amely a rossz akarat, a hatalomvágy, a viszálykodás segítségével végül „a társadalom törvényszerű rendjének okává", az „ember rendkívüli természeti adottságaidnak kifejtőjévé válik,

7 Vörösmartynál ez egyértelműen tragikussá lesz, s nem egy fokozatos tisztulási-emelkedési folyamat jó melletti szükséges pólusa, hanem az elbukás egyik fő oka. A szellem és az erény mellett a bűn is hiábavaló. (Ellenpéldaként idézhető az Athenaeum egyik cikke: „a rossz benne született az emberek természetében, s szükséges feltétele a tökélyesülésnek, melyben érdemük áll".

8) Hogy a két lehetőséget milyen keskeny határ választja el, arra e tanulmány is példa - az értelemmel és akarattal elérhető üdv mellett fölrémlik az állatokéhoz hasonló létezés: „ész és akarat' egysége ösztönné olvadván, mint nemesebb faj ugyan, de az állatok' sorába hullanánk."

9 Az idézetben szereplő, az emberi nem egészéről szóló jóslat mellé, de csak mintegy kivételként, az individuum, az egyes ember törekvése állítható, de szintén kétséges, hogy az ösztönszférából kiemelkedő, messianisztikus szerepet vállaló egyén képessé válhat a nagyobb rész, az állatember, a sár fiainak szociális és szellemi nyomorára hatást gyakorolni. Az üdv és boldogság elérése aktivitást igényel, az ember természetét (s ez igaz a romboló ösztönökre is) nem az állandóság, a statikus szubsztancia jellemzi, hanem ész, érzelem és akarat emberfölötti, s ekkor még az Istenéhez hasonló használata. A történelem ura és beteljesítője ebben a felfogásban nem Isten, hanem maga az ember, a végcél viszont a biblikus üdvtörténet szekularizált, képzetté, fogalommá egyelőre nem lefordítható enyészpontja. A'felekezet című cikk fogalmainak, felvetéseinek valódi tétjét, feszültségeit a szépirodalmi művek mutatják majd meg, első olvasásra is világos azonban, hogy az életmű jellemző motívumai egyesülnek időlegesen az írásban. Visszafelé tekintve a földi menny keresésének gondolata,

1

0 az ember „szellemi magasulhatásának" és „állati gyarlóságának" kettőssége, a nemzetet 7 uo. 47. 8 S-S.: A vétkekről és orvoslatokról. Idézi Bárányi Imre: A fiatal Madách gondolatvilága (Madách és az Athenaeum). Budapest, 1963. 104. (A franciából fordított cikket lásd: Atheneaum, 1839.1. 273.) 9 Vörösmarty, i.m. 136. 10 Vö.: Martinkó András: A „földi menny" eszméje Vörösmarty élehtiűvében. In: uő.: Teremtő idők. Budapest, 1977. 172-221. (E rövid írás erősen kapcsolódik Martinkó András tanulmányához, tulajdonképpen az abban fölvetett történetfilozófiai megjegyzéseket próbálja továbbgondolni, más kontextusba állítani.) 173