Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

GERE ZSOLT: „Meglehet, köztársasága volnánk angyali lényeknek"

Gere Zsolt „Meglehet, köztársasága volnánk angyali lényeknek" Vörösmarty történetfilozófiai felfogásának néhány jellemzőjéről „Mi van egyéb hátra, hanem hogy maga az istenség, mint Jóbnak és az ő barátainak, közvetlen megszólaljon..." Kölcsey Ferenc: Töredékek a vallásról 1838-ban, alkotói pályájának közepén, az írói-politikai pártok körül kirob­bant vita személyes érintettjeként fogalmazza meg talán legtömörebben fel­fogását az emberiség céljáról, jelenbeli állapotáról, teremtő és teremtés kap­csolatáról, a megismerés lehetőségeiről, az emberi nemet talán örök korlá­tok között tartó, leküzdhetetlennek tűnő adottságokról. A' felekezet című ta­nulmány nyitó és záró mondatai az értekező próza nyelvén, a feltételességet ugyan jelezve, de szokatlan nyíltsággal beszélnek történetfilozófiai, teleoló­giai, ontológiai kérdésekről. A dolgozat címében idézett, az emberi nemet angyali lények köztársaságaként láttató gondolat az egyik végpontját jelöli meg annak a küzdelemnek-munkának, „az emberiség nagy napszámáénak, 1 amely egyben a történelem pozitív lezárulását is jelenthetné. Ez az összete­vőiben, tartalmában ugyan kifejtetlen, az emberiség és benne a nemzet tör­ténetét lényegében az üdvtörténettel összeolvasztó gondolat egy olyan kö­zös, többek között a Vörösmarty által is szerkesztett folyóirat írásaiban hasz­nált nyelvre támaszkodhatott, amely a szekularizált vallási-teológiai fogal­mak felidéző erejének segítségével látszólag kielégítően fejezhette ki tartal­mát. Ezért nem tűnhetett zavarónak, hogy az állítást közvetlenül megelőző­en Vörösmarty még arról beszél, hogy e végpont „titkait mostani ész föl nem érheti" és „sem képzetünk sem kifejezésünk" 2 nincs rá. A talán nem is hitt, 1 Vörösmarty Mihály összes művei. 15. kötet. Vegyes prózai dolgozatok (1826-1841). Szerk.: Horváth Károly és Kerényi Ferenc. S. a. r.: Bodolay Géza és Horváth Károly. Budapest, 2000. 136. 2 uo. 136. 171

Next

/
Thumbnails
Contents