Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

KAPPANYOS ANDRÁS: Az avantgárd Vörösmarty

ben. Ha a hiányzó kapcsolat megteremtése grammatikailag is többféle, egy­aránt elfogadható módon lehetséges, akkor aszindetont érzékelhetünk az adott helyen. Ha a hiányzó kapcsolódás megvalósítása, explicitté tétele min­denképpen logikai lehetetlenséghez vezet, akkor katakrézis, azaz képzavar jön létre. Az esetek többségében minden bizonnyal az olvasás folyamatában dől el, hogy melyiket alkalmazzuk ezen lehetőségek közül. Akadhat olvasó, akinek a számára csak az egyértelmű megoldás valósítja meg a good continu­ation pszichológiai követelményét, s akadhat olyan is, aki még a feloldhatat­lan katakrézist sem érzékeli kudarcként. Az alábbiakban mindhárom retori­kai lehetőségre bemutatok egy-egy jellegzetes példát A vén cigányból, hang­sűlyozva, hogy ez az osztályozás egy konkrét olvasathoz tartozik, más olva­satban más osztályozások is lehetségesek, ahogyan ez az üres helyek poéti­kájából adódik. Enthümémát a harmadik és negyedik szakasz között találhatunk: mi sem tudjuk a választ arra, hogy „Kié volt ez elfojtott sóhajtás?" Eddig a beszélő biz­tatta, instruálta a zenészt (és ez a virtuális beszédhelyzet létrejön, merőben független attól az interpretációs hagyománytól, mely magát a költőt látja a vén cigányban, s így a verset önmegszólítóként olvassa), most azonban kérdez a beszélő, és kérdésének nem ismerjük a referenciáját. A kapcsolat felépítése során nagy valószínűséggel arra jutunk, hogy az elfojtott sóhajtás, csakűgy, mint a következő sorokban megjelenő üvöltés, dörömbölés, zokogás immár maga a beszélő biztatására megszólaló zene, illetve a beszélő még nem racio­nalizált vagy „neutralizált" reakciója erre a zenére. Mintha maga a beszélő is a felhangzó zene által megteremtett üres hely kitöltésén, a good continuation megteremtésén dolgozna képzelőtevékenységét megfeszítve, hogy eljusson a következő szakaszok racionalizáltabb, de szintén auditív érzékletekből fel­épülő látványaihoz: Káin, Prométheusz, majd Noé mítoszához. Aszindeton található a következő helyen: „Húrod zengjen vésznél szilajab­ban, / És keményen mint a jég verése, / Odalett az emberek vetése." Az utób­bi két sor között jelöletlen a logikai kapcsolat, megtörik a kontextus, nem tud­juk, hogyan kapcsolódik az előzőekhez az emberek vetése. A helyzetet az bo­nyolítja, hogy a jégverés és a vetés pusztulása közötti kauzális kapcsolatot egyébként jól ismerjük, az asszociáció nem szorul különösebb magyarázatra, de itt nincs szó „valódi" jégverésről, ez csupán egy hasonlat eleme. A kapcso­lat megteremtésének egyik lehetősége tehát, hogy az idézet harmadik sora csu­pán egy határozói alárendelt mondat, a hasonlat színezése: „...mint a jég veré­se [amelynek következtében] Odalett az emberek vetése." A sor önállósága és logikai motiválatlansága azonban inkább következtető mellérendelésre utal, azaz olyasféle értelmezésre, hogy „[hiszen úgyis] Odalett az emberek vetése", tehát a húr immár zenghet „vésznél szilajabban", nincs vesztenivaló. Az olva­sat e két értelmezés között oszcillál. Katakrézisként olvashatjuk a hatodik szakasz kezdetét: „A vak csillag, ez a nyomorú föld / Hadd forogjon keserű levében". Alighanem az ilyen helyek­re utalt Gyulai, mondván, hogy Vörösmarty mindig uralkodott a nyelven, de 156

Next

/
Thumbnails
Contents