Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

BORBÉLY SZILÁRD: Horvát István és Vörösmarty Mihály: történeti és irodalmi fikció találkozása

lokterébe, mégpedig hangsúlyosan a magyar nyelv.

4

5 Mivel a magyar nyelv a történelem beszédének totalitásaként jut szóhoz és vitetik színre írásában, a jelző tautologikus használata valójában az eredet szinonimájaként értendő. A Rajzolatok bevezetőjéből vett idézetre visszautalva: Horvát nyelve tisztában van azzal, hogy nem adhatja tárgya teljes kifejtését, hisz annak magába kellene foglalnia a történelem teljességét. A nyelvek bábeli zűrzavarát pedig vissza kellene vezetnie invariánsukra, a magyarra. Annak is arra a tisztább változatára, amelyet azóta már megfertőztek más nyelvek, amelyek maguk is a dialektusai ennek az ősnyelvnek, melyek a félreértés, a félreírás, a félreolvasás stb. eredményeként jöttek létre. Horvát kísérlete módszertanából következően befejezhetetlen, kutatása lezárhatatlan, mindig csak töredék lehet (az illuzórikus egész része értelemben). Horvát nyelve kényszerűen számolja fel a történeti elbeszélés lehetőségét, elveszíti a narratívaalkotás lehetőségét, ily módon a fikcionalitásban, vagyis a nyelv önmagára vonatkozó beszédében tartózkodik. Horvát elgondolásának másik jellemző jegye az a feltételezés, mintha egy nyelvből kibontható volna egy nép története. Annak a feltételezésnek, hogy a nyelv magában hordozza az őt beszélő nép történetét, sajátos következményei vannak a nyelvre magára vonatkozóan. Ez a feltételezés ugyanis azt a következtetést vonja maga után, hogy ez a nyelv nem autentikus, vagyis a felejtés következtében, amely fogva tartja, elveszítette önazonosságát, és ily módon a fikcionalitás világába került. A múltból kell érkeznie annak a hősnek vagy másként fogalmazva annak a jelentésnek, aki vagy ami vissza-, vagyis helyre állítja az elveszett eredet egységét. Ezáltal megszünteti a fikció uralmát és újra valóságossá avatja az általa megszólaló beszédet. Horvát történeti fikciója amiatt az emberfeletti feladat miatt ítéltetett kudarcra, amely csak a dehumanizált nyelv által elvégezhető. Horvát történeti koncepciójának vizsgálata semmiképpen sem feladatunk, mivel nem rendelkezünk az ilyen kutatáshoz megfelelő szakmai felkészültséggel, ezért azt is mellőzhetőnek véljük, hogy részletesen taglaljuk tevékenységét, recepcióját és gondolkodásának mindmáig továbbélő hatását.

4

6 45 „Tíz órakor haza térvén gondolkodtam, mi hasznos volna egy illyetén tzimű munkát készítenem: Mitsoda béfolyása lehet a' Magyar Nyelv Tudós Esméretének a

1 Magyar Nemzet Eredetéről értekező Véleményekbe. - A' Haza Történetíróinak bővebb visgálásúl előjökbe terjeszti Boldogréti Víg László. E' munká föl forgathatná az Egész Magyar Nemzet eredetéről értekező könyveknek betsöket. Úgy de ifiú vagyok, és így Horátzként Nonum prematur in annum, míg harmintz három, vagy harmintz négy esztendőt érvén beléphetem a' Tudós sereg méltóságos, Tekéntetes Társaságába. De élek e vallyon gyenge mellemmel a'nyi időt? Nem, akármit mondjanak Véneink, nekem meg nem tilthatják Hazafiúi kötelességemet. Polgári kötelességem szent előttem, sött sokkal szentebb előttem, mint a' rövid látású gyáva korosabbaknak morgolódásaik. Hozzá kezdek lassanként a' munkához, mellyre igen megkívántatik a' lassan járj, 's tovább élsz." (1809-es naplóbejegyzés) Mindennapi, i.m. 397. 122