Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

BORBÉLY SZILÁRD: Horvát István és Vörösmarty Mihály: történeti és irodalmi fikció találkozása

mezes olyan metaforikát hozna működésbe, amely a történeti szakadás illuzórikus felszámolása irányába mozogva a legitimáció kínos kérdéseit vetné fel,

2

0 ahogy majd Arany esetében merül fel a mandátum, illetve a legitimáció kérdése.

2

1 Ez önmagában is érvényes magyarázatot szolgáltatna arra, hogy miért nem a vergiliusi minta aktualizálása eredményezte a nemzeti eposz megalkotásának poétikai modelljét például Vörösmarty esetében. Az Aeneis azért is fontos az intertextusok retorikai és poétikai nyomainak kutatása terén, mivel a honszerzés metaforikája - véleményünk szerint - ebből a műből kerül át a magyar irodalmi kánon elvárásrendjébe.

2

2 Ezen a ponton azonban felmerül az a kérdés, vajon nem arról van-e inkább szó, hogy az Aeneis figurális rendje írta bele a magyar irodalmi hagyományba a honszerzés, a honfoglalás irodalmi elbeszélésének kívánalmát? A Kölcsey által is kétségbe vont szerves nemzeti kifejlés gondolata - támogatva a nyelvi otthontalanságnak a korban egyre erőteljesebb és nem csak nyelvészeti, nyelvhasonlítási diskurzusával - a megszakítottság, a szakadás elbeszélését helyezte előtérbe. Az utazás, a vándorlás, a hontalanság toposzai és az ezekhez a toposzokhoz kapcsolódó elbeszélések erősítették a vergiliusi modell kitüntetettként való kezelését. A korábban említett nehézségek azonban ellene hatottak ennek a szándéknak, és - időközben - olyan versenyképes változatok jelentek meg, mint az elsősorban Batsányi közvetítésével érkező Ossian

2

3 kínálta irodalmi elbeszélés-változat, mely inkább a honvesztés tematikáját teszi elbeszélhetővé. Leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy az Ossian olyan elbeszélés-mintát vázolt fel, amely a történetiségről szőtt víziójában eleve kizárja a jelen horizontját mint az elbeszélés mintázatát átszövő értelmezői alakzatot. A radikális megszakítottság mítoszának ez az elbeszélése a múlt végtelenségét a jelen által nem korlátozhatta. Az ősi dicsőség csak a nyelvre utal rá, a valamikori világ jelei mind visszavonódtak az elbeszélés nyelvébe, és csak azon keresztül válnak hozzáférhetővé: a nyelv monumentuma tartja fenn egyedül emléküket. 20 Dávidházi Péter: „Es ki adta néked ezt a hatalmat?, In: uő.: Per passivam resistentiam, Változatok hatalom és írás témájára. Budapest, 1998. 9-26. 21 uő.: Hunyt mesterünk. Arany János kritikusi öröksége. Budapest, 1992. 113-184. - Nyilvánvalóan megkerülhetetlen a kérdésfeltevés kapcsán a foucault-i hatalom-, illetve szubjektum-diskurzus is. 22 Ezzel a feltevéssel kapcsolatban további kutatásokra lesz szükség; az eredet ugyanis bizonytalan és elmosódó. Vö.: Paul de Man: Genezis és genealógia. In: uő.: Az olvasás allegóriái. Szeged, 1999.110-141. 23 Heinrich Gusztáv: Ossian. Budapest, 1903., a magyar recepcióra nézve különösen: 77-114.; Maller Sándor: Ossian Magyarországon, 1788-1849. Debrecen, 1940.; Batsányi János: Összes művei I. Budapest, 1954. 526-550.; Sárközy Péter: Petrarcától Ossziánig. A költészetértelmezés megájulása a XVIII. századi olasz irodalomban. Budapest, 1988.; Rudolf Tombo: Ossian. New York, Columbia University Press, 1901. 116