Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Évfordulók - Kerényi Ferenc: Az erdélyi és a magyarországi hivatásos színjátszás kezdeteinek tipológiai egybevetése

azzal, hogy a „máshol már játszott" követelményét állították fel. Két markáns különbség mindazonáltal észlelhető. Erdélyben a magyarítás jószerével vígjátéki gyakorlat maradt; ebben közel kerültek Kazinczy Ferenc átültetői eszményeihez. Teljességgel hiányzott az az áltörténeti, magyarított szomorújáték, amelynek a Királyhágón innen Dugonics András volt az atyamestere. Helyükre Erdélyben valódi fordítások készültek, s megesett, hogy PestBudán szinte felismerhetetlenségig magyarított szövege, Kolozsvárott fordítása ment ugyanannak a játékdarabnak: Soden Ignez de Castrója ott, Dugonics Bátori Máriája itt; Bertuch Elfride, vagyis a szépség áldozatja c. szomorújátéka az Erdélyi Játékos Gyűjteményben, majd egy debreceni vendégjáték műsorán, Dugonics Kún Lászlójaként Pest-Budán. Az érzékenyjáték térhódítása lassabban zajlott Erdélyben. 1792 januárjában Benkő József református lelkész ezt írta Aranka Györgynek, megköszönve Fenouillet-fordításának, a gubernátorné számára ajánlott Újmódi gonosztévő c. „nagy érzékenyjáték"-nak megküldését: „...a tudósabb olvasók értenek; de a községbeliek az ilyen színű dolgokhoz nemzetünkben még nem szoktanak..."

9 Ugyanezt észlelte előbb a színpadról, utóbb a nézőtérről Gedő József, aki a fordítónak, Kozma Gergelynek számolt be Kotzebue Szerecsen rabok c. érzékenyjátékának két Kolozsvári előadásáról. Az 1798. január 13-i bemutatón a színészeket, köztük a levélírót értékelték ugyan, de az ültetvényes rabszolgatartás kegyetlenségét megjelenítő és elítélő, tragikus és heppiendes változatban egyaránt megírt és lefordított darabról az volt a benyomása, „hogy a mi publicumunk nem ért meg ilyen játékok elfogadására, mert se nem érzi, se nem érti." Öt évvel később, 1803 januárjában - igaz, sokkal jobb szereposztásban - már teltház nézte az előadást, a nézőtéren „néhányukat szemléltem könnyezni", s a hajdani színész maga is sírt.

10 Az említett-elemzett sajátosságok miatt nevezte hagyományosan színház- és általában művelődéstörténetünk Erdély színházi kultúráját konzervatívabbnak. Mindez a játékstílusra is kihatott. A közös vonások természetesen itt is meghatározók. De: a síró-éneklő iskolán belül kétségkívül hatott, hogy Kolozsvárott nem kellett számolni a német színészet állandó, továbblépésre késztető versenyével. „Nálunk a magyar játékszín jól foly, mivel itt Kolozsvárt más nyelv nincsen." - tudósította Mártonfi József püspök és kormányzósági tanácsos 1794. május 8-i levelében Révai Miklóst, majd gondolatmenetének végén megjegyezte: „...elhiszik magokat mind az aktorok, mind az ifjú fordítók, s nem látják hibáikat, mely legnagyobb akadálya a széptudományoknak s -mesterségeknek."

11 így akadálytalanul hatottak a kollégiumi deklamálás szabályai és hagyományai a színpadi beszédstílusra. Jelképes véletlen, hogy éppen 1794 novemberi kolozsvári országgyűlési előadásokról maradt fenn a síró-éneklő iskola első leírása, amikor a társulat az ünnepi alkalomra tekintettel éppen az srdélyi műsorrendre oly jellemző klasszicista tragédiákat játszotta: Voltaire Zairját és Tancrédját, valamint Cronegk Codrusát, az előbbieket Péczeli József, az utóbbit az id. br. Wesselényi Miklós fordításában. Vadnay Károly szerint ugyan a kolozsvári társulat színvonala nem mérhető a pesti színházi kultúráéval, viszont pontosan utal a stílus eredetére: „Leg nagyobb hiba pedig mind asszonyába, mind férjfiába, egyet sem vévén ki az, hogy magokat olly beszédre szoktatták, mint amilyennek élnek a gyermekek, mikor rigmust mondanak..."

12 Az elmondottak talán elégségesen bizonyították, hogy - a számos, nem kulturális perifériára utaló, Magyarországot megelőző pozitív előjel és mozzanat ellenére - miért nem Erdélyben alakult meg először a hivatásos magyar színészet, és hogy mik a polgári társadalmi nyilvánosság fejletlenségéből származó okai Erdély ún. konzervativizmusának. Egy kérdéskörrel azonban még feltétlenül foglalkoznunk kell, s ez br. Wesselényi Miklós ko-