Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Drámatörténet - Bécsy Tamás: Triptichon a Téli regé-ről

mások, akár halált az / Álom: tehát nézd és adj hitelt szavamnak." [5. felv. 3. szín] A mű olyan művészi munka, amely utánozza, becsapja, lóvá teszi az életet - a megfelelő angol szó (to mock) ezt mindjelenti -, s ugyanígy ezt teszi az álom a halállal. Hermione feltámadását a képzeletnek kell megelőznie; és a halott Hermione szemének meredtségében is akként látható valamilyen mozgás, ahogyan a művészet csapja be az embert. Vagyis hiteles módon. A királyné feltámadásához még hit is kell, erős hit; és az, aki törvénytelennek minősíti Paulina,

: varázslatát, ne lássa, ne kérdezze, mi és milyen ez a varázslat. Hermione feltámasztása' álomszerű varázslat, elfogadásához képzelet és hit kell, és ne kérdezzük utána, milyen ez a teremtés. De a Téli rege története és világa is varázslatos és álomszerű, tehát nem valóságosan igaz, és mégis legbenső lényünkből-lényegünkből szivárog éji látókörünkbe és nappali álmainkba. A végén Paulina, Apolló követe a feltámasztás megvalósításához zenét kér, a drámaíró által zengetett égi zenét: „Ébreszd föl őt harsanva, muzsika!" [5. felv. 3. szín] Amikor Hermione leszáll a talapzatról, ezt mondja Paulina: „amit tesz, jámbor, oly szelíd az, / Mint a varázs-igén;". [5. felv. 3. szín] Paulina - miként a drámaíró - a látszat-halálból a látszat mögött égő tűzből és saját bensejéből kelti életre a dráma alakját; álomhoz hasonlóvá a benne és a világ létrétegeiben működő-ható-teremtő égi zenével, törvényes varázsigével, Apolló zenéjével. Vagyis: az ősi író-mágiával. A drámaíró is így szövi igaz történetét, átfogva istent-embert-természetet, a múltnak mélyéből, ahogyan ugyanezzel a zenével és a csiricsáré látomásokkal teli álmainkban szövődik az ősi lét és a gyermekkor boldogsága. Talán a csavargó, a tolvaj, a szemfényvesztő Autolycuszban láthatjuk a drámaíró egyik aspektusát, és a törvényes varázslattal bűbájoló Paulinában a másikat. Ám mindketten lelket vezetnek a megfogalmazatlanság homályából Apolló napfényére. Hermész fia Perdita felismerésénél már nincs jelen. A hajón nem tudta Florizellel közölni, mi van a Pásztor birtokában; „így hát a titok véka alatt maradt." [5. felv. 2. szín] És Autolycusz nem lehet jelen a királyok előtt sem, amikor az egyedül az ő révén idekerült jelek alapján Perditát felismerik. Vajon nem jellegzetesen hermészi sors ez? A felfedezőé, aki kiszimatolta és kiemelte az ismeretlenségből a titkot, aki felfedezte Perdita valódi kilétét, s az Alvilágból felhozta őt a királynéi életbe - és akit mégis elhagytak; elhagyták őt, s az általa felhozottnak az el- és felismerésekor sem lehet jelen. Mások a haszonélvezők; a Pásztor és a Clown lett nemesemberré. A drámaíró művészete is beépült ebbe a nagyszerű drámába. „És az istenek akarják, / Hogy titkos végzésük is beteljen" [5. felv. 1. szín] (Paulina). Jegyzetek 1. William Empson viszont éppen a kettős cselekményt tartja a pásztorainak, a románccal igen szorosan kapcsolódó műfaj egyik fő ismérvének Vö. William Empson: Some Versions of Pastoral. A New direction Paperbook, Norfolk 1960. 2. Northrop Frye: Fables of Identity - Studies in Poetic Mythology; A Harbiger Book, New York 1964. 107-118. 3. N. Frye i. m. 118. 4. N. Frye i. m. 111.