Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Drámatörténet - Bécsy Tamás: Triptichon a Téli regé-ről

Drámatörténet BÉCSY TAMÁS Triptichon a Téli regé-ről Az istennők (A dráma műfajáról) Románcnak és regényes színműnek nevezték; néha tragikomédiának. Voltak, akik műfajának „vegyes" voltától eltekintve elhibázott, gyenge műnek tartották. Kétszer kezdődik, két különálló részre oszlik

1 - mondták -; érthetetlen Leontész hirtelen előtörő féltékenysége éppúgy, mint Mamilliusz és Antigonusz halála. Hihetetlen Hermione tizenhat évig tartó távolléte, és még nagyobb képtelenség „feltámadása". A mű koherenciáját és az imént említett mozzanatoknak az értelmét és helyét véleményem szerint Northrop Frye fejtette meg a Recognition in The Winter's Tale c. tanulmányában.

2 Nem ő volt természetesen az első, aki észrevette és lényegesnek tartotta, hogy itt a természet ciklikussága a szervező erő. De talán ő volt az, aki erősen hangsúlyozta, hogy a természet ciklikussága és az emberi generációk sora ebben a műven egymásra vonatkoztatott. Ő tulajdonított jelentőséget az akkoriban egyértelműen Napistenként értelmezett Apollónak; s nemcsak jóslata miatt; Perdita megtalálása is Apolló gondviselése révén volt lehetséges. Annak is alapvető jelentőséget tulajdonított, hogy Apolló jóslata és a természet erői azonosulnak; sőt - véleménye szerint - Leontészt is Apolló haragja sújtja. A keresztény gondolkodást is számításba vette; mondván, hogy a harag (itt: Apolló haragja Leontésszel szemben) a keresztény dogmatikában van oppozícióban a keggyel, a kegyelem fogalmával, ami viszont mindig Hermionéra vonatkoztatott. A gondviselésszerű feloldás a románcoknak általában ismérve; itt is erről van szó. A művészet és a természet szoros kapcsolatban van Frye értelmezésében. Háromféle művészet is megjelenik itt; leghangsúlyosabban a kertészé; azután Autolycus balladáinak „művészete" az igaz vagy hamis történetek kérdéséről, amely a Téli regért, is értelmezhető; és végül Julio Romano művészete. Northrop Frye végső megállapítása, hogy ebben a műben „a természet megváltó, felelevenítő ereje azonos a művészetével és a szerelemével."

3 Mindezt alátámasztja a cselekmény bizonyos fordulataival és mozzanataival. Mamilliusz éppen téli regét kezd anyja fülébe suttogni, amikor Hermionéra a valódi tél rácsap Leontész és kísérői belépésével. Perdita a tél folyamán születik és eltűnik. Babonás áldozatok bújnak meg bizonyos szövegekben; Leontész nem tudván aludni, így fakad ki Hermionéra értve: de ha már „tűzbe dobtam volna, fél nyugalmam / megtérne hozzám". [2. felv. 3. szín] Antigonusz inkább herélt lett volna, mintsem olyan lányoknak adott volna életet, mint a Királyné, ha ő valóban bűnös. Mamilliusz halála is áldozat, amely Leontész