Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Évfordulók - Tóth Ferenc: Kelemen László Csongrád megyei kötődései

TÓTH FERENC Kelemen László Csongrád megyei kötődései Kelemen László sok szállal kötődik Makóhoz és az egykori Csanád megyéhez. Az apai ágat két, az anyait hat nemzedékig lehet nyomon követni a Maros-parti városban. A nagyszülők: Kelemen András és Almási Mária 1730. november 11-én Makón fogadtak örök hűséget, mindketten az egykori római katolikus népiskolában tanítottak. Nagyanyja volt Makón az első tanítónő. Édesapja, Kelemen Mihály 1732. szeptember 29-én Makón született, az azóta lebontott régi katolikus templomban tartották keresztvíz alá. Ugyanitt kötött házasságot 1757. április 24-én Török Annával, és innen indult el kántortanítói pályája is. Az anyai ág, a Török família tagjai jómódú - a helyi közéletben is szerepet vállaló telkes jobbágyok. Legrégibb ismert tagja, Török István egy társával 1673-ban küldöttségben járt a pozsonyi udvari kamaránál, ahol a város történetének egyik legnagyobb horderejű vívmányát sikerül elérniük: a kamara a földesúri terhektől mentesítette a várost. Ettől kezdve évenként száz tallért fizettek a kincstárnak, és közvetlenül a királyi hatalom oltalma alá kerültek. A város lakói fél évszázadig felszabadultak a jobbágyi állapotból és királyi szabadosok, liberum regii lettek. Török István unokája (Kelemen László nagybátyja) pedig a város főbírája volt. Kelemen László édesanyja Mátyás nevű testvérének dédunokája Szakáts Gábor feltaláló, akinek a nevéhez számtalan katonai találmány fűződik, többek között a lángszóró megalkotása. Amikor Kelemen László szülei összeházasodtak, két rendkívüli tulajdonságokat hordozó család leszármazottjai léptek frigyre: a város sorsáért aggódó jobbágyivadék és a helyi művelődésért küszködő értelmiségi sarj. A Kelemen-család fölvilágosult szemléletével, puritán beállítottságával függhet össze, hogy sem az apai, sem a nagyapai nemzedék Csanád megyében nem hirdette ki nemesi oklevelüket. Az édesapa, Kelemen Mihály sikeres pályát futott be. Az ország egyik legelismertebb kántora, aki makói, pécskai, kecskeméti állomáshelyek után Pestre került a ferencesek templomába. Nemcsak orgonajátékára és hangjára figyeltek föl, de szűkebb köre költeményeiben is gyönyörködhetett, sőt ezeket olykor meg is zenésítette. A nemzeti szellem oly erős benne, hogy mikor látja a pesti és budai német iskolák eredményes működését - amelyet a németesítés eszközének tekint - magyar iskolát alapít. Működésének elismeréseként 1770-ben felveszik Pest város községi kötelékébe, nevét bejegyzik Pest Polgárainak törzskönyvébe. Kelemen László a szülői házból nemcsak a magyaros szellemet vitte magával, de az ének, a kotta, a költészet szeretetét is. A Kelemen Mihályról alkotott képbe nemigen illik be a Kelemen László naplójaként emlegetett írásműben szereplő leírás, amely anekdotái elemeket is tartalmaz. „Kelemen Mihály midőn meghallotta, hogy fia, László színtársulatot szándékozik alakítani, eltiltotta a házától, búsult mint magyar, hogy oly fiút nevelt, ki házára, nevére szégyent hoz, szégyent nemzetére, mert komédiás lesz, s szegény öreg, ki fiát, mint minden gyermekét nagyon szerette, - tovább esztendőnél nem látta László fiát, hasztalan igyekezett őt kiengesztelni bárki is, megmaradt kimondott szavánál, búsult és lesütött fővel járt a városban dolgai után, félt ismerőseivel találkozni, nehogy arcáról leolvassák a szégyent, mit fia hozott rá. Végre eljött a rettentő nap, 1790. év október hó 25-ike, széthordták a színlapokat, s tudatták a közönség-