Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Évfordulók - Fried István: Primadonna-darab a primadonnáról. Herczeg Ferenc színműve Dérynéről

FRIED ISTVÁN Prímadonna-darab a primadonnáról Herczeg Ferenc színműve Dérynéről Kosztolányi Dezső több mint húsz esztendő alatt két bírálatot tett közzé Herczeg Ferenc Déryné ijjasszony című színművéről.

1 Az elsőnek kelte az 1907-es esztendő. A Vígszínház premierje alkalmából írja le az ifjú színikritikus elismeréssel elegy fenntartásait. A második az „érett" Kosztolányi beszámolója a közben írófejedelemmé előlépett, immár a Nemzeti Színház becsült törzsszerzőjeként számon tartott szerző darabjának felújításáról, 1928-ban. A Vígszínháztól, a társalgási színműtől a Nemzeti Színházig, a klasszikussá beiktatásig, az érzelmesebb Varsányi Iréntől a stilizáltán önironikus Bajor Giziig; a színház a színházban, illetőleg a színésznő magánélete: harc a szerelem és a hivatástudat között közönségcsalogató és a közönség kíváncsiságát kielégíteni törekvő „bulvár"-játéktól, nagyjelenettel és tablóval tarkított ál-biedermeier vígjátéktól a veretesen előadandó, (színháztörténeti hitelű-becsű színdarabig, emígy summázhatnók a Déryné ijjasszony útját. Kosztolányiét pedig ekképpen: a Budapesti Naplótól (ahol az első kritikát közölte) az Új Időkig (ahol a második ismertetés megjelent). Az első - harcosabb és karcosabb - beszámolóban Kosztolányi tisztelettel adózik a szerző mesterségbeli tudásának, rekonstrukciós képességének, „Déryné naplója elevenedik meg előttünk a színpadon" - írja; azé a Déryné, aki „inkább regényes alak, mint drámai..." - teszi hozzá, célozva Herczeg feldolgozásának alapvető ellentmondásosságára. Arra tudniillik, hogy a legendává lett szerző élettörténete viszonylag kevés alkalmat kínál drámai konfliktus kibontására, hiszen a korrajz elnyomja a konfliktuslehetőséget, viszont a bemutatott konfliktus nem jellegzetesen Déryné koráé, sokkal inkább a Vígszínház tematikájába illő. „A magyar reneszánsz kor szépsége és lírája, a táblabíró idők bősége, humoros nyomora és diákos túlzása lehel felénk, a dráma azonban gyönge úton halad, s nagyon gyakran szól a zene, sok benne a szavalat s a melodráma... " Nem vitás, hogy a Déryné ijjasszony nemigen felelt meg a klasszikus modernség felé tájékozódó Kosztolányi színházi-színpadi elvárásainak. Még akkor sem, ha ezúttal Herczeg nem a Nemzeti Színház archaikus előadási stílusú színészeinek írt - többnyire hálás - szerepet, hanem abszolút főszerepet Varsányi Irénnek, aki a patetikus-naturalista színjátszással szemben a lélektani folyamatokat kibontó, egyszerűbb és ugyanakkor több rétegű színházi ábrázolás jelese volt. Ám nem kerüli el az ifjú Kosztolányi figyelmét az sem, hogy az általa „reneszánsz"-nak (nemzeti újjászületésnek) minősített korszak „sztereotípiái" kelnek életre, és a papírízű szólamokat aligha pótolja a megannyi melodramatikus megoldás; és ugyancsak kevéssé pótolja a néző remélt színháztörténeti ismereteire építő, valamint hazafias érzületét mozgósítani igyekvő szerzői szándék, amely korfestő célzattal veszi számításba Kisfaludy Károly „majdnem-típusai"-nak

2 nyelvi jellemzését, továbbá mindazt, ami a másodrangú társalgási színjátékból átszivárgott a Vígszínház színpadára (például a jelenetfejlesztések hasonló technikáját, a két nő - egy férfi konfliktuslehetőségnek a dráma közepén elhelyezett csomópontjában a két nő érzelmes találkozása során kibomló nagyjelenetét stb). Ezek szerint össze nem illő elemek rutinosan összeszerkesztett egyvelegéről van szó, amely a századforduló német (és bécsi) színjátéktípusaihoz képest koránt sem mondható korszerű-