Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Évfordulók - Kerényi Ferenc: „A magyar Catalani?" A primadonna mint társadalmi jelenség a reformkorban

Kántorné sohasem, Déryné 1837-38-ban és 1846-47-ben lett rövid időre a Pesti Magyar Színház, illetve a Nemzeti Színház tagja. Az utóbbi alkalommal csak prózai anyaszerepekre szerződtették, tizedannyi gázsiért, mint amennyit az operacsillag Schodelné kapott. A Déryné-generáció tragédiája tehát abban rejlett, hogy miközben életük, egész művészeti tevékenységük nem csekély mértékben segítette elő a magyar színészet maradandó pártolását, befogadását a polgárosuló társadalmi nyilvánosság eszme- és intézményrendszerébe, maguk már nem léphették át tartósan az ígéret földjének küszöbét. Vidékre szorultan, idős korukban anyagi gondjaik is támadtak; Déryné csak élete utolsó három évében élvezhetett némi segélypénzt a Nemzeti Színház egyik alapítványának jóvoltából. Nélkülük viszont - s ebben bizonyosak lehetünk - nem alakulhatott volna ki a romantika szakosodott színházi üzeme, szerepvetélkedéseket folytató színészeivel, az ünnepelt operadívák addig ismeretlen intenzitású sztárkultuszával, a siker európai horizontú lehetőségeivel; az a világ, amely gyökeresen különbözött Déryné Széppataki Róza biedermeier, patriarchális mikrokozmoszától.