Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Színháztörténet - Rajnai Edit: A Magyar Színház műsorpolitikájának története (1907-1918)

dezésének Európát bejáró híre, a benne rejlő üzleti garancia vitette színre és éltette 17 előadás erejéig. A mesedrámák vagy mesedrámákként színpadra képzelt művek mellett a harmadik műsorréteg másik ágát a történeti témájú színművek alkották. Ez a műsorpolitikai szándék szerint - a mesedrámákhoz hasonlóan - a századforduló szecessziós, áltörténeti drámáinak felkarolását jelentette. Ez utóbbi színjátéktípus alkotásaiból azonban egyetlenegy sem vívott ki sikert. A Pádua hercegnője 9 előadás, Sem Benelli Gúnyvacsora című, a reneszánsz hevét, élet- és hatalomhabzsoló embereit színpadra hívó darabja pedig 13 este után került le a műsorról. A három, e csoportba tartozó magyar bemutató közül a Nagyúr 13, Bródy Sándor három egyfelvonásosa - Lajos király válik, A fejedelem, Rembrandt, amelyeket Királyok közös címmel mutattak be - 12 előadást ért meg, s a kezdő drámaíró Homonnai Albert Gyges és Tudóját csupán háromszor tekinthették meg az Izabella téren.

55 Ezek után a történelmi múltat nem példaként idéző művek után, melyeknek központi motívuma valamilyen személyes érzelmi, esetleg erkölcsi konfliktus, a történeti drámákkal szemben a kor színházlátogató budapesti polgára egészen más elvárásokat támasztott. Az Izabella tér 1913 őszétől kibontakozó Jókai-sikersorozatát korábban a század első évtizedének magyar tárgyú operettjei előlegezték, az 1907-ben kezdődött új korszakban pedig az 1908. áprilisi Sasflók-bemutató is ezt a sikert jelezte. A Sasfiókxa, amely a Napóleonfióka gyorsan ellobbanó életének, az első császárság felidéződő gloire-jának hódol, a Napóleon-Habsburg ellentétre a magyar nemzeti érzés reagált érzékenyen. A Monarchián belüli magyar hegemónia folytonosan jelenlévő kérdése, amely 1903 és 1906 között a magyar történeti operettek előadásainak megszületéséhez vezetett, a Sasfiók után négy és fél évvel Az új földesúr közönségsikerét segítette elő. A négy év az Izabella téren kísérletezésekkel telt el, a szecessziós áltörténeti drámák többsége is az 1909 őszéről, a Pádua hercegnőjének bemutatójától 1913 szeptemberéig terjedő négy évadra esett. A Bach-korszak regényének színrevitele után Hevesi Sándor még három Jókairegényt dolgozott át a Magyar Színház számára. A négy produkció, Az új földesúr, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán és A kőszívű ember fiai a XIX. század magyar reform- és szabadságküzdelmeinek, konszolidációjának, kiegyezésének tablósorozata.

56 Rákóczinak, az ő kurucainak és hajdúinak előző évtizedbeli színpadi diadalmenetét az előző századra való emlékezés váltotta fel. A Jókai-művek színpadi változatai a társadalmi drámák és a harmadik műsorréteg közti határesetek. Közérzelmeket érintő témáik, a dramatizálások technikai megoldásai, a színművek szerkezete a társadalmi drámákhoz kapcsolja őket. A történelmi téma - ha ez a történelem az igen közeli múlt is -, a repertoáron belüli előzményekhez, a harmadik műsorréteg előadásaihoz kötődik. Műsorpolitika és műsor szervezés (1907-1918) Az első évadban kiformálódó és megszilárduló három műsorréteg mindvégig következetes fenntartását jelzi, hogy Beöthy László a Magyar Színház 1912. június 4. és 15. közötti bécsi, Theater in der Josefstadt-beli vendégjátékának műsorát úgy válogatta össze, hogy minden műsorréteg megtalálható legyen a tizenegy nap repertoárján. A vígjátékok közül A kis lord, a Frankfurtiak, Hevesi Sándor Az apja fia című darabja, Csíky Gergely megzenésített vígjátéka, A nagymama és Verő György Leánynézője szerepelt. E kettő volt a legrégibb műsordarab. A társadalmi drámákat Földes Imre A kuruzslója,