Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Színháztörténet - Rajnai Edit: A Magyar Színház műsorpolitikájának története (1907-1918)

házban több társadalmi színművet mutattak be, mint amennyi bohózat, illetve vígjáték szerepelt a játékrenden. A tizenegy évad alatt 63 társadalmi drámát vittek színre. E produkciókon belül azonban sok volt a sikertelen, huszonöt előadásig sem eljutó bemutató: a 63 produkcióból 47 gyorsan hullt ki, és csupán tíz dráma jutott túl az 50. előadáson, bár ezek átlagosan 80-90 este és délután műsorát töltötték ki.

30 Az első feltétel, amelynek a sikerre pályázó darabnak meg kellett felelnie, a francia iránydráma dramaturgiai vázának ismerete, biztos és könnyed alkalmazási készsége, a hatásosan komponálni tudás képessége volt. Az a fiatal írónemzedék, amely a Magyar Színház szerzőgárdájának gerince lett Szemere György, Lengyel Menyhért, Hajó Sándor, ifjabb Hegedűs Imre - a századforduló utáni első évtized közepétől tűnt fel. Irodalmi és írói érték, feszítő mondanivaló és szándék szempontjából az utókor számára nyilván lényeges e szerzők között különbséget tenni, az Izabella tér közönsége azonban nem elsősorban esztétikai szempontok szerint segítette sikerre e színműveket és előadásokat. „Az író valami aktuális témát ragad ki a társadalom viszonyaiból. E kérdést izgató mese keretébe helyezi el, lehetőleg úgy, hogy egy középponti helyzetű jelenet, a scène à faire köré csoportosuljon a darab többi része. E jelenet rendesen az utolsó előtti felvonás végén helyezkedik el, s ennek előkészítésére szolgál minden előzmény, s ennek pergőén gyors lebonyolítására szolgál az utolsó felvonás. E jelenetnek centrális jelentősége gyakran annyira nyilvánvaló, hogy néha szinte csak kedvéért látszik megírottnak a darab." - imígyen sorolja fel Galamb Sándor a francia technika jellegzetességeit.

31 A társadalmi színmű műsorrétegén belül a darab repertoáron maradásához azonban nem volt elég a forma avatott alkalmazása. Egyes művek szinte tökéletes megformálásuk ellenére is sikertelenek maradtak. Arthur Schnitzler A préda című darabja a tisztesség és emberi méltóság egyetlen értékmérőjeként elfogadott párbaj elleni röpirat. Henry Bernstein Kerülő útja a polgári családba bekerült kurtizán-ivadék kitaszítottságának és az elhagyott félvilági körökbe való visszamenekülésének története. Bíró Lajos színműve, a Tavaszi ünnep egy gazdag házassággal életét és egzisztenciáját menteni akaró katonatiszt, egy önmagát a kultúra iránti rajongásban kiélő, látszólag akarat- és karakter nélküli férfi, a kettő között ingadozó, befolyásolható leány és egy lelkében-testében összeroncsolt prostituált közti szerelmi történet. Mindhárom előadás gyorsan eltűnt a játékrendből.

32 A felvetett problémák túlságosan általánosak, ezért érdektelenek. „Még soha nem volt ilyen vidéki levegőjű darabja Bírónak, és az alakjai még soha nem voltak internaczionálisabbak." - értékelte a Tavaszi ünnepet A Hét kritikusa, Hegedűs Gyula, a Nyugatban pedig egy másik fontos szempontra hívta fel a figyelmet. A darab négy szereplője között „...egy sincs, aki a tömeg számára volna teremtve... Rápolt [a Tavaszi ünnep művészkedvelő főhőse] még nem típus, hogy mindenki ismerhetné, s nem olyan egyéniség, amely lebilincselő."

33 A Magyar Színházban szí me kerülő művek közül az vált igazán népszerűvé, amelyekben a közönség által jól ismert és kedvelt francia technika ötvöződött a korszak egy-egy elevenbe vágó problémájával. Az 1907-1908-as évad budapesti színházi szenzációja, A császár katonái - már a második műsorpolitikai ciklus elején - egyik legfrappánsabb alkalmazása e dramaturgiának és a keretei közé foglalt, közérdeklődésre számot tartó történetnek. A Földes Imre kiválasztotta „aktuális téma" a kisvárosi helyőrség „közös érzelmű", illetve magyar érzelmű tisztjeinek és a civitas polgárságának konfliktusa. A színdarab 1903ban íródott,

34 de 1908-ban, a koalíció kormányának utolsó időszakában azokat a három év előtti parlamenti viharokat idézte, amelyeknek egyik központi kérdése - a hadsereg problé-