Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)
Színháztörténet - Bene Kálmán: Egy tanulságos balsiker története. Erkel Ferenc: Hunyadi Lászlójának külföldi bemutatójáról
megfordultak a birodalom székvárosának színpadán, pl. az olasz opera mellett cseh és lengyel színházi együttes és a világhírű Adelaide Ristori színtársulata. A krakkói együttest, amely nagy érdektelenség közepette volt kénytelen elbúcsúzni Bécstől, Szabóék társulata váltotta fel. Az első bemutató 1856. június 7-én Szigeti József népszínműve volt, A vén bakancsos és fia, a huszár - kirobbanó sikerrel. Népszínmüvek egész sora követte A vén bakancsost, s nemcsak a lelkes magyar kolónia (Bécsben ez idő tájt több mint harmincezer magyar élt), de a bécsi kritika is lelkesen ünnepelte a társulatot. Szigeti és Szigligeti darabjai képezték a műsor gerincét, a legemlékezetesebb sikerek a Viola (Eötvös A falu jegyzője c. regényéből), A szökött katona, A cigány, a Csikós, a Liliomfi, a Két pisztoly és a Pünkösdi királynő című népszínművek voltak. (Talán mindössze két-három népszínmű szerepelt halványabban: Vahot Imre Huszárcsínye, Benkő Kálmán Mikulása, és Szigligeti Aggteleki barlangja. A 15 bemutatott darabból összesen 37 magyar nyelvű előadást tartottak.) Pedig nem volt könnyű dolguk, a birodalmi székvárosban ebben az időszakban virágkorát élte a Volksstück, a sajátos humorú bécsi népszínmű. Szabó társulata azonban jól vizsgázott a „bécsi Shakespeare", Johann Nepomuk Nestroy városában. (Olyan sikerrel, hogy a nagy Nestroy itt találkozhatott először Szigligeti Liliomfi jávai, amelyből egyik legnagyobb sikerének, az Umsonst c. vígjátéknak a meséjét kölcsönözte. Nestroy később el is ismerte, hogy Szigligeti „ihlette" darabja megírására. Azon ritka esetek egyike ez, mikor magyar szerzőtől plagizáltak.) 2 Hozzájárult a sikerhez az is, hogy a józsefvárosi színház háziszerzője, Therese Megerle von Mühlfeld magyar származású népszínmű-írónő volt. A Szigligetihez hasonló termékenységű írónőt valaha Papp Teréznek hívták, s első sikereit a pressburgi (pozsonyi) színházban a Deserteunel (A szökött katona) és a Tschikoschsal aratta. Az ő német átdolgozásai nyomán néhány magyar népszínmű meséje ismert volt. 3 A vendégjáték első fele tehát nem igazolta az előre aggodalmaskodókat, akik a magyar színház jó hírét féltették. Greguss Ágost még a turné kezdete előtt megjelent cikkében 4 a magas színvonalú bécsi színházi világból kirívó, provinciális kis társulatról ír, akik rossz hírét keltik a magyar színművészetnek. A cikk nagy visszatetszést szült a Szabóékat támogató Magyar Sajtóban, 5 de a bécsi kritikusok is elítélték a variúkárogást. Kertbeny Károly - alias Kari Maria von Benkert - az Ost-Deutsche Post kritikájában 6 pl. nagyot csíp Gregussba: nagy komolyan elmeséli a derék bécsieknek, hogy egy új magyar szót ismert meg az egyik előadáson: a gregust. A szó jelentése pedig: pedáns szamár. Mondanom sem kell, hogy a magyar napilapok nagy része felhördült Kertbeny ízetlen tréfáján. Komáromy Alajos, a kérdéses népszínmű rendezője ünnepélyesen kijelentette: az általa rendezett előadáson ilyen szót, hogy gregus, szájára sem vert senki! 7 A sajtó gondoskodott arról, hogy a kis tréfa, amelyet a bécsi olvasók jó része fel sem fogott, itthon mindenki számára ismert legyen. A vendégjáték második felvonásaként Szabóék elhagyták a népszínművek biztonságos terepét, s magasabb műfajok művészi babérjaira vágytak. Tragédiát, vígjátékot, regényes színművet mutattak be. Az első ilyen darab Jósika Miklós: Két Barcsay című tragédiája volt. Egyöntetű elismerés fogadta az ekkor bemutatkozó Jánosinét - a bécsi újságoknak Ristori szenzációs vendégszereplése után is volt elég dicsérő szava a vidéki magyar tragikáról. 8 A darabról azonban, s ugyanúgy a másik nyolc alkotásról (Szigligeti Ede: Gritti és Vid, Czakó Zsigmond: Kalmár és tengerész és Örökség, Szerdahelyi József: Az ezred lánya, Kövér Lajos: A szép marquisnő, valamint egy Kotzebue-vígjáték s egy francia darabgyáros szerzőpár regényadaptációja a Tamás bátya kunyhójából) csak igen
