Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

200 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF (AZ 1991. NOVEMBER 9-I KECSKEMÉTI EMLÉKÜLÉS ELŐADÁSAI) - CSETRI LAJOS: Bánk bán-problémák — szociológiai vetületben

esztendeig: de nyugalomra ment. Miéit? Helyet kellett csinálni egyj Hazárlfiának — (öszve csapja kezeit) Istenem! Istenem! egyj tiszteletre méltó ősz kezébe, negyven esztendeig való szolgálatért, száraz kényért nyújtaszsz Magyar Hazám? — Tűrtt a' szegény..." Azaz itt egy olyan szegény parasztról van szó, aki 40 évig a királyi udvarban szolgálta hazáját, vagyis valamilyen magasabb tisztséget kellett betöltenie, mert különben aligha fajult volna meg a foga a tisztségére egy meráninak; s miután „kifúrták" tisztségéből, most vidéken nyomorog s szárazon eszi a megpenészedett kenyeret. Vagyis itt aligha egykori szolgáról van szó, mint Orosz László véli a kritikai kiadás apparátusában, hanem vidékre szorult, mert állást vesztett, szegénnyé vált szabadról. A „jobbágy" szó további előfordulásai is figyelemre méltóak. Mikor a IV. felvonásban Melinda jelenlétében Bánk először száll vitába Gertrudissal, Gertrudis bosszúsan elküldi őket az udvarból, Bánk a távozásra szóló felszólításra azt feleli: „jobbágyaid vagyunk", s meghajolva elindulna. Az őt visszahívó királynővel tovább folytatódó s egyre éleződő vitája során viszont, amikor Gertrudis gőgösen jobbágynak nevezi, már vitába száll vele s a valóságos közjogi helyzetre figyelmezteti, tudniillik, hogy a király távollétében ő a királyné ura is, mint a király helytartója. A maga vállalta megalázkodás és a büszkén vállalt királyi tudat, mint szituációs ellentmondás kifejezése ugyanazon közjogi terminus technicus vállalásában, illetve elutasításában azonban nemcsak Katona terminológiája árnyalt tudatosságára utal, hanem átvezet ahhoz a másik problémakörhöz, melyet jelenleg tárgyalni óhajtok. Ez pedig az, amivel először Waldapfel József foglalkozott nagy nyomatékkal ma is kitűnőnek tekinthető, félévszázados monográfiájában, s melyre az elmúlt évtizedek Katona-szakirodalma is gyakran utalt. Katona történetfilozófiai tájékozódásáról van szó, mely a Martini-féle jogbölcselet jegyében, melyet jogi tanulmányai során ismert meg és sajátított magáévá, elítéli a legális uralkodó elleni felkeléseket. Ez a probléma izgatja valamennyi történelmi drámájában, már a Girziktől magyarított Szent István-drámában is, mely István és Kupa a korban népszerű és többszörösen feldolgozni kísérelt konfliktusáról szól. (Egyébként pár éve hallottam Richard Prazáktól, hogy ez a Girzik tulajdonképpen egy Jirik nevű cseh író volt.) Ez foglalkoztatja azAubigny Clementiában is, a Ziska-árkmákban is és a Jeruzsálem pusztulásában talán leginkább. A kései felvilágosodás és a századvég drámairodalmát annyira foglalkoztató, Schiller eszmedrámáit is mélységesen befolyásoló problematika Katona drámáiban domináns szerepet játszik, forradalmár vagy lázadó hőseinek valóságos eszmei meggyalázásához vezeti, érvényes ez részben a hálátlannak és nagyravágyónak ábrázolt Ziska esetében is, a zsidó felkelés vezéreit viszont ellenszenves tirannusokká torzítja. A korábbi drámákra tehát bizonyos mértékig jogosult Lukács György ítélete Katona hiperlojalitásáról.