Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

150 ÉVE SZÜLETETT CSIKY GERGELY - DARVAY NAGY ADRIENNE: „Itt állunk meggyötörve, elhagyva az emberektől", avagy Csiky Gergely Szép leányok című, méltatlanul elfeledett darabjáról

„... a szigorú, kérlelhetetlen, igazságot nem ismerő, elégtételt nem adó valóság [...] lehet iszonyú, megrendítő, tanulságos, de nem szép; és ha beront a térre, mely az eszményi szép kultuszának van szentelve, erős bizonyítvánnyal kell igazolnia jogosultságát, hogy a régi tulajdonossal megosztozhatik birtokán."

4 (Kímélések tőlem. — D. N. A.) Tehát, az irányzattól nem zárkózik el, de mint minden művészeti iránynak, annak is be kell bizonyítania létjogosultságát, azaz nem lehet csupán „művészet a művészetért", hanem a valóságot a maga rútságában okkal-céllal kell bemutatnia. Ha olyan útkereső, sokoldalú művész tollából olvashatunk effajta megjegyzéseket, mint Csiky Gergely volt, akkor — a művészi oeuvre „dramaturgiájának" megfelelően — biztosak lehetünk abban, hogy a figyelmére méltatott irányzat és téma előbb-utóbb fel fog bukkanni munkásságában. Ez a korabeli közönség számára 1882. május 4-én vált nyilvánvalóvá, amikor — ezúttal első ízben nem a Nemzetiben, hanem a Népszínházban — bemutatták a Szép leányok-ál.

5 Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy amit a színház közönsége a premieren látott, az nem volt azonos azzal, amit Csiky leírt. Annyi bizonyos, hogy a korabeli közönség inkább szépelgésre és andalító népszínművekre hajló Népszínház-beli ízlése messze elmaradt a darab megértésétől,

6 ám a mű fogadtatása akkor sem lett volna kedvezőbb, ha a Nemzeti színpadára került volna. A húzásokkal „finomított" és „agyonénekelt" színmű még ebben a formájában is túlságosan távol állott a kor színházi ízlésétől, ami mindenképpen igényelte a teljesen megnyugtató véget.

7 A valóságból csak annyit fogadott el a közönség, amennyi esetleg megcsiklandozta, de semmiképp sem annyit, ami megrázta volna őket, és ami ilyen pesszimisztikus formában vágta a szemükbe a kilátástalan igazságot. A megírt változat pedig kifejezetten kegyetlenül szembesíti a féligazságokra hitelesített kispolgárt a nagyvárosi mentalitás okozta társadalmi méretű devianciákkal. Csiky Gergely mindig éles szemmel találta meg kora fonákságait, és alapvetően — amint Beöthy Zsolt kritikája is kifejti — sötéten látta a helyzetet. Ezért tűnt hamisnak és mesterkéltnek A proletárok vagy a Cifra nyomorúság ál-heppiendje.

8 Csiky ugyanis a korízlésnek megfelelően akarta széppé varázsolni azt, ami kiábrándítóan valóságos volt, de ugyanakkor a művön belül nem tudta megszépíteni, hiszen hazudni sem akart, épp az igazság érdekében írta színdarabjait. Tehát megpróbált ő is empatikusán azonosulni a kor morális síkra terelt követelményeivel, de miután látta annak igaztalan voltát, bizonyos művészi tudathasadásos állapotba került. A kimondandó kritika vezette tollát, ami a mű végére annyira „elszabadult", hogy szépészeti céljainak csak úgy felelhetett meg, ha valami gyors, jó és rendszerint a történet logikájából egyáltalán nem következő darabzárással „lecsapta" az ágaskodó problémákat. A francia drámatechnika erre alkalmas is volt, csak Csiky világlátása nem. Ugyanez a helyzet a humorával is. Ott, ahol a vígjátéki-bohózati kliséket azért alkalmazza, hogy tompítson kritikája élén, nem önmagát adja: a humorból idétlen heherészés lesz. Ám — mint a Mukányi vagy A kaviár esetében — amikor a világnézetét kifejező eszközként bánik vele, az eredmény nagyszerű. Minderről azért kell szót ejteni, mert a Szép leányokban nem követi el az említett hibákat! Ugyan megpróbál szerencsés befejezést keríteni neki, de azzal épp erősíti a mű kritikai élét, mert az anyag nem hagyja magát.

9 A közízlésnek hódoló már nem hatásos, hanem kifejezetten érzelgős jelenetek, egy-két helyen az „elszabadult vígjátéki" modor