Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

200 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF (AZ 1991. NOVEMBER 9-I KECSKEMÉTI EMLÉKÜLÉS ELŐADÁSAI) - BÉCSY TAMÁS: „... oszlop módra állott..." (Újra az V. felvonásról)

csönös viszonyt nem itt és most, nem az V. felvonásban megvalósuló drámai tettek teremtik meg. Az V. felvonásban az alakok közötti viszonyokat és tartalmaikat az a kérdés adja, hogy ki a már megvalósított tett elkövetője — Petur-e a gyilkos? —, majd a valódi elkövetőnek, ill. Bánk tettének a motivációját hordozó drámai vektorok; amelyek a tett igazolását vagy jogtalanságát tartalmazzák, s amelyekhez a Királyné tetteinek minősítése is hozzátartozik. Igaza van Nagy Péternek, hogy ti. „az egész felvonás lényege a bűnösség kérdését firtató 'bírósági' tárgyalás, a fellépő vádlók, védők, tanúk ide-oda hullámzó rokonszenvével ..." (Nagy P. i. m. 462.) A drámaelméleti problémakör egyik lényeges aspektusára csak utalhatunk azzal a megjegyzéssel, hogy a gyilkos személyének és bűnének kiderítése az Oidipusz király egészét áthatja, nemcsak a végét; a múltbeli tettek motivációjának megkeresése és minősítése pedig pl. nem egy Ibsen-dráma egészét; egyikben sem csak egyetlen felvonást. Az V. szakaszban tehát az az alapkérdés, hogy bűnös-e Bánk vagy nem, bűnös-e a Királyné vagy sem? Ezeknek eldöntése a Királytól függ. A Bánk és Gertrudis alakjai körüli problémakörökben rejlő kérdések minősítése és így maga a döntés a Király benső világában születik, mert csak ott születhet meg. A Király magatartása kifelé, az alakok közötti viszonyban csak ítéletei kimondásában jelenik meg. Az, ahol az ítélet megszületik, vagyis ahol Gertrudis tetteinek minősítése, valamint a Király és Bánk közötti viszonyváltozás megtörténik: az Endre benső világa. A döntéshez szükséges megismernie a múltbeli tényeket és a két főalak motívumait. Am az a drámai helyzet, amelyben ezeket ő csak más drámai alakok feléje irányuló drámai vektorai révén ismerheti meg — hiszen ő maga az. első négy felvonás során nem tapasztalhatta —, szükségképpen a viszonyrendszer középpontjába helyezi Endrét. A középpontos műfaj alaptörvényszerűsége, hogy a középpontban álló alak: passzív. Ez annyit jelent, hogy hiába van neki a körülötte lévőkkel szemben ellentétes akarata és célja, mivel nincsenek eszközei, nem tudja egyiket sem érvényre juttatni (1. pl. a Lear királyi). Endrének ebben a drámában csak egyetlen dologhoz van eszköze, de ez sem célt szolgál, és ez sem akaratnyilvánítás. Az eszköz, hogy Király lévén, ő hozhatja a döntést Bánk ügyében. Vagyis ez az eszköz sem konfliktust szolgáló eszköz; noha kétszer is él vele. „Vigyétek el, míg el nem érkezik / Bírája!" — mondja, miután Bánk megvallotta, ő ölte meg a Királynét. Es a mű végén, amikor az ellenkező döntést hozza a megismert tények és motívumok alapján: „Magyarok! előbb mintsem Magyar Hazánk - / előbb esett el méltán a Királyné!" Igen fontos, az V. felvonás ontológiai értelmű formáját alapvetően meghatározó tény, hogy az eseménymenct azonos a Király felé ható, az ő irányába mutató drámai vektorok egymás utáni megjelenésével. Solom dinamizmusa jelenik meg először, aki Peturt nevezi alattomos gyilkosnak; majd Pontio di Cruce levele, amely Gertrudis uralkodásának következményeit tárja föl; Simon Ottó és Gertrudis tettéről beszél a Polgártól elvitt pénz kapcsán; Mikhál mondja a Királyra irányuló drámai vektorként, hogy őt Gertrudis mint közönséges tolvajt vitette börtönbe; Bánk közli, hogy ő ölte meg a Királynét; Myska Biberach vallomása alapján ártatlannak mondja a Nagyasszonyt, mivel semmit sem tudott Ottó „ízetlenkedéseiről"; Tiborc pedig Melinda holttestét hozza, majd kegyelmet kér Bánknak. Jellemző, hogy ezen drámai vektorok közül csak Myska közlése érinti az Ottó-Melinda-Gertrudis viszonyrendszerben rejlő kérdéskört ekként: a Nagyasszony „Semmit sem is tudott Ottónak ízetlenkedéseiről". Az V. felvonásban ezen kívül csak egyetlen egyszer tör-