Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

200 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF (AZ 1991. NOVEMBER 9-I KECSKEMÉTI EMLÉKÜLÉS ELŐADÁSAI) - WÉBER ANTAL: Katona József és a „gótikus" irodalom

Wéber Antal: KATONA JÓZSEF ÉS A „GÓTIKUS" IRODALOM Szerény s a szakemberek által is alig ismert kezdetek után a Bánk bán kétségkívül meghökkentő remekműként tűnik fel drámairodalmunkban, melyet egyébként a szerző ilynemű tevékenysége sem indokol magától értetődő módon. Gyulai és Arany óta szokássá lett újraelemezni a művet, s nyüván e sorozatnak még ma sincsen vége. A jeles elemzések során át — s most nem kívánok neveket lajstromozni — a mű újabb tartalmakkal, szépségekkel, tanulságokkal és eleddig rejtett üzenetekkel gyarapodott. Minden kor s minden jelesebb elemző, szinte rituális szövegként kezelve a tragédiát, belelátja és kibontja belőle a maga ideáljait az emelkedett erkölcsi igazságszolgáltatástól a szociális igazságtételig. A mű eredeti célja és reális történeti látószöge az idő teltével egyre homályosabbá válik. Kétségtelen, hogy minden jelentős mű a maga korában, s kiváltképpen — ha megéri — utókorában valamiféle katalizátorszerepet tölt be. Magához ránt gondolatokat, eszméket, allúziókat, melyek mintegy tudattalanul, potenciálisan rejtőznek benne. Sajátos találkozások jönnek így létre, mintegy ürügyet nyújtva az inspirációnak, hogy a mű kapcsán értelmezések és olvasatok szülessenek. Mármost az érdekes az, hogy ezek milyen helyet foglalnak el a mű történeti egyszeriségében vagy éppenséggel hogyan függetlenül az idő korlátozó szempontjaitól a továbbgondoló utókor. Bárány Boldizsár Rostajában olvashatjuk a megjegyzést, amelyben dicséretként szép „gótikus" jelenetről esik szó. E megjelölés irodalomtörténeti-irodalomelméleti értelemben nem tartozik a befogadott terminusok közé. Az angol irodalom elemzői használják ugyan a „gothic novel" kifejezést Horace Walpole Castle of Otranto c. műve s számtalan utánzója emlegetésekor, ám tovább keresgélve például a német szakirodalom igen alapos Grundrisse- és Reallexikon-irodalmában nyomát se leljük a fogalomnak, s az előzetes várakozásnak megfelelően a régi gótok nyelvének és kultúrájának szakszerű ismeretével találkozunk, illetve csúcsíves építészet leírásával. Ezek után valóban elgondolkodtató, hogy Bárány Boldizsár igen találó és helyénvaló, a történelmi atmoszféra egy jellegzetes változatát felidéző jelzője, melyet magától értetődő módon alkalmaz, vajon hogyan kerül ide, éppen a Bánk bánnal kapcsolatosan. Az a feltevés, hogy Bárány Boldizsár, netán Katona Horace Walpole és utánzóinak avatott ismerője lett volna, aligha igazolható, noha kétségbe vonni sincsen igazolható okunk. E kor népszerű irodalmában, a legkülönbözőbb közvetítéseken keresztül, kivált német forrásokból olyan szerteágazó irodalmi és művelődési anyag áramlik szét térségeinkben, hogy méreteit és összetételét voltaképpen nem ismerjük, érdemleges és széles területet felölelő kutatások e téren soha nem folytak. Az a körülmény azonban, hogy itt valami sajátos szellemi áramlatról van szó, a történelem megélésének intenzív élményéről, mely stílus-, téma- és szemléleti mozzanatokban egyként kifejezésre jut, bizonyos valószínűséggel bír. A stilizáció specifikus esete ez, amely bizonyos tartományban esztétikai normaként viselkedik, meglehetősen szoros közelségben életfelfogást tápláló erkölcsi, kulturális és érzelmi elemekhez, egy mentalitás-változat közegében. Horace Walpole maga — hogy róla is szóljunk — szakítva a kötelezőnek tetsző nagyformátumú családi politikai szereppel