Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

200 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF (AZ 1991. NOVEMBER 9-I KECSKEMÉTI EMLÉKÜLÉS ELŐADÁSAI) - CSETRI LAJOS: Bánk bán-problémák — szociológiai vetületben

mint a' Magyarságot? — Ha Németek között közületek Király lehetne egyjik, nem elsőbb volna e' előtte még ott is a' Magyar?" Meglepő, s nemcsak a helyzetből, a lázadók államrezonból fakadó lecsendesítésének vágyából következik a megértés a királynő nemzeti elfogultsága iránt, ha úgy tetszik, Peturéknak az empátiára való felhívása; annál is inkább, mivel most tért vissza egy olyan országjáró körútról, melynek során meggyőződhetett róla, hogy Gertrudis és merániai kompániájának „országlása" juttatta az országot a polgárháború szakadékának szélére. A tényleges polgárháborút mégiscsak Peturék lázadása robbantaná ki, éppúgy, mint ahogy nem Florus római helytartó hatalommal való visszaélése, hanem a zsidók morálisan telje- • sen jogosult lázadása robbantotta ki azt a zsidó háborút, mely Jeruzsálem pusztulásához vezetett, de már előtte a zsidó nép mérhetetlen szenvedéséhez, mely többet gyötrődött a zsidó vezérek tiranniájától, mint az ostromló rómaiaktól, mint ahogy azt József idős szüleinek, vagy a megőrülő, fiát megölő és megfőző Máriának sorsán keresztül illusztrálja az író. Úgy látszik, Bánk (úgy is, mint az író szócsöve) magától az erőszaktól riad vissza, bármennyire jogosult is az erkölcsileg, mert a felvilágosodáskori filantrópia és a korszerű állambölcselet, valamint politológia hatására az erőszakban nagyobb rosszat lát, mint a rossz állapotokban; a forradalmi lázadás, az erőszaktétel ugyanis az evolúció lehetőségét is megakadályozza, s az Isten adta s minden egyes embernek kijáró természeti jog érvényesülését egyszer s mindenkorra kizárja azokkal szemben, akik a forradalmi erőszak kiváltotta polgárháborúnak ártatlan áldozataivá váltak. Kölcsey Töredékek a vallásról c. tanulmányának forradalomellenessége ugyanebből az étoszból születik, nagyjából ugyanezekben az években, jelezve a gondolatmenet aktualitását. Ha pedig Bánknak ez a filantrópiája és a felvilágosult államrezon jegyében megfogalmazott politikai meggyőződése az ő erkölcsi és politikai cselekvésének maximáját is jelenti, akkor azonnal világossá válik, mi nyűgözi a bosszúért is lihegő Bánkot a darab további menetében, míg a jogos felindulás és a jogos önvédelem kettős kényszere nem teszi gyilkossá. S ezután olyan folyamat következik, mely párját ritkítja a világirodalom jelentős tragédiáinak körében: a saját maximáját megsértő Bánk sorsán, tragikumának kibontakozásán és érvényesülésén keresztül Katona mintegy illusztrálja saját történetfilozófiai és államtani meggyőződésének igazságát. Bármennyire is vállalja büszkén tettét Bánk, erkölcsi értelemben és az ország politikai helyzetében egyaránt indokoltnak mondva tettét, s e tett viszonylagos jogosultságát hiába fogja elismerni a sértett fél, a király is a darab végén, mindez már nem segíthet a lelkileg összeomlott Bánkon, aki azért omlott össze, mert az általa vallott kétfajta erkölcsi és államtani maxima közül a mélyebb jogosultságú, az ő lelkületéhez és írójához egyaránt közelebb álló, az erőszakellenesség maximája sérült meg, s következményei e maxima igazságát bizonyítják: a tettes helyett az ártatlan Petur szenved meg, Bíberách utolsó szavaiból a megölt királyné ártatlanságára is fény derül, s végül a főhőshöz legközelebb álló, kétszeresen ártatlan áldozat, ártatlan a megszeplősítésében is és ártatlan — a bosszú tárgyaként — halálában is, Melinda pusztulása is e maxima igazságának illusztrálására szolgál. A bűnre jövő közvetlen megtorlás, a világrend megsértésében tettes hősre visszacsapó bűnhődés helyett az oidipuszi sorstragédiát modernizáló és felújító korabeli sorstragédia álarcában érvényesülő végzet csalafinta tanmeséjét tehát a szerző politikai és erkölcsi meggyőződése