Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

FÜGGELÉK - Mezei Mária levelei színidirektoroknak 1952-1968 (közli SZIGETHY GÁBOR)

S most nézzük meg a Muskátné körüli eseményeket: én leszámolva mindennel, őszinte ügyszeretettel és vérbeli színészvoltom diktálta lelkesedéssel álltam bele a számomra semmit sem jelentő, de esetleg a színház számára jól is végződhető Liliom próbáira. Furcsa, de izgatott, hogy szinte színészek nélkül, hogyan lehet elfogadható előadást produkálni. Élveztem és örültem, ha a kedves kórista elviselhető prózai hangon szólalt meg végre. Magammal igazán nem sokat törődtem, hiszen Muskátnét eljátszani, még új felfogásban is, egy pillanatnyi odafigyelésemet igényelte csupán. Azután elkezdődtek a bajok, először a fogam dagadt fel, és el kellett halasztani a premiert. Azután a főpróba előtti napon rám esett egy tölgyfa ajtó az Irodalmi Színpadon. Sebesülésem legalább 6 heti teljes pihenést igényelt volna, én másnap hordágyon ugyan, de bementem a főpróbára és elmondhatatlan fájdalmak közt lejátszottam a főpróbát, a premiert és a következő előadásokat is trombózis veszélye, sípcsonthártyagyulladással s napról napra fogyó hanggal. Hogy az én kutyaidomár múltú, artista mozgású Muskátném láb és hang nélkül nem volt ezekben a hetekben színészi remekmű, ez — higgye el — egyáltalán nem érdekelt. Szeretem a Don Quijote-i hősi gesztusokat — sajnos. Mikor már harmadszor vesztettem el teljesen a hangom, jött rá dr. Nákó András gégészem, hogy az Irma Te Édesben használt s állandóan hulló nylon szilánkból készült műhótól rekedek be újból és újból, ahányszor csak bemegyek a színházba. A nylon-fertőzés foglalkozási betegség, és a vele dolgozó munkásokat ötszörös szűrő-maszkkal védik ellene. Engem csak az olaszok mentettek meg tőle, leszedve minden függönyt és suff itát — sajnos, elég későn, mert akkor már lázasan feküdtem, szilikózisszerű, gombostűnyi sebekkel a tüdőmben. Ez még ma sem múlt el, időnként Tetránt szedek, nehogy tüdőtályog fejlődjön belőle. Mindez a keserves, életveszélyes és tökéletesen hiábavaló áldozat együttjárt természetesen teljes anyagi romlásommal is, mert 2 hónap alatt cca. 20000 frt értékű mellékkeresetet kellett lemondanom, tanúm rá a színház titkársága. Mit kaptam mindezért cserébe? 32 éves színész-életem első rossz kritikáját, a színháztól betegállományt s most ezt a levelet Magától. S itt kapcsolódik levelem az Ön leveléhez, és ez most már válasz is. Nem, Feri, én nem fogok tudni augusztus 12-én próbát kezdeni. Engem Önök tönkretettek úgy színészi, mint fizikai mivoltomban. Az új saisonban helyre kell, hogy hozzák mind a kettőt. Elsősorban módot kell adnia rá, hogy egészségem rendbe jöjjön, mert ha a felsorolt anyagi veszteségeim miatt twisztelnem kellett nyáron azért, hogy a családomnak tüzelője legyen télen — utána igenis el kell mennem Erdélybe, műhavas tüdőmet kiszellőztetni. Ha ez megtörtént, egy közösen választott, rám épülő és az én művészi céljaimmal is egybevágó szerepben óhajtok színpadra lépni. Nincs időm és erőm további áldozatra és megalkuvásra. Én másfél év múlva szeretnék elbúcsúzni ettől a pályától, és ez a kívánság egy olyan színésznél, mint én, tragikus. Valaki, vagy valakik felelősek érte. Elsősorban szakmánk azon megfoghatatlan, de hangadó és sorsok felett bűnös könnyelműséggel döntő „vezető" egyéniségei, akik kideríthetetlen okból 1949 óta vitathatatlan és, állítom, szinte egyedülálló politikai és emberi tisztaságommal, törhetetlen hűségemmel hazám iránt és főként az egész ország közönsége által elismert és nagyrabecsült tehetségemmel mit sem törődve, újra és újra megpróbálnak tábornoki rangomtól megfosztani és a szakma közkatonájává, sőt időnként munkaszolgálatosává alázni. Bennem annyi erő van, mint a csíralevélben, ami az aszfaltot is áttöri, és 14 év alatt újra és újra felküzdöttem magam a napfényre. Ma