Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

FÜGGELÉK - Mezei Mária levelei színidirektoroknak 1952-1968 (közli SZIGETHY GÁBOR)

nagykoronájú fává fejlődve, gyümölcsökkel megrakva egyetlen kívánságom van: leszedni és szétosztani életem termését. De a gyümölcsszedés nem történhet diktatórikus módon. Kedves Feri: minden következménnyel kijelentem, rám ezután csak előzetes megbeszélés alapján lehet szerepet osztani. A színháznál betöltött rangom és közös megállapodásunk is kötelezi Magát erre, engem pedig kötelez művészi hitvallásom: nem csupán játszani, hanem közölni is akarok valamit az emberekkel. Valamit, amitől úgy hiszem talán jobb, szebb, igazabb, boldogabb lesz a világ. Ha ez. a mondanivaló annyi is csak, mint egy rigófütty értelme a világban, akkor sem tudom dögkeselyű vijjogásává transzponálni. Ezért iszonyodom Ottiliától és az egész Dürrenmatt-darabtól. Meggyőződésem, hogy meg is fog bukni, mint ahogy szerte a világon eddig megbukott. Tudom, mit akarok játszani, s ha kíváncsi lesz rá és elhiszi, hogy az olyan formátumú színész, mint én, csak akkor használ a színházának, ha teljes lélekkel hisz abban, amit csinál, majd közlöm Magával. Augusztus elsejéig lakásomon, telefonon vagy személyesen megtalál, ha nem, a szeptember elsejei viszontlátásig üdvözli 6. Budakeszi, 1965. május 28. Levél Both Bélának, a Nemzeti Színház igazgatójának. Béla, egyáltalán nem könnyű életem legszebb és legnehezebb esztendejével mögöttem — ami egyben Nemzeti Színház-i tagságom első évét is jelenti — írom Magának s egyben felettes Hatóságainknak ezt az „életmentő" levelet. A szezon lassan végetér, s az én szerződésem augusztus elsejével lejár. Mivel a színház vezetősége az „Ifjúság édes madara" premierje óta felém se nézett, kénytelen vagyok én jelentkezni, mert tudnom kell, mi lesz további sorsom. Pontosan öt esztendeje, hogy hasonló körülmények közt, hasonló céllal és tartalommal néhai Ladányi Ferencnek, a Madách Színház akkori igazgatójának utoljára írtam levelet. Maga akkor a színház főrendezője volt, s pontosan emlékeznie kell rá, miről szólt ez a levél. Arra kértem benne a színházat, hogy csökkent fizikai erőimnek megfelelően, tehát kíméletesen foglalkoztassanak a jövőben, mert amint dr. Noszkay Aurél professzor hivatalos orvosi bizonyítványa tanúsította: az allergiás gyógyszerérzékenységem miatti klinikai halálból ugyan visszahozva, de operáihatatlan vesekőállapotom izgalom- és rázkódásmentes életmódot követel: ez magyarul azt jelentette, hogy a színészet számára rokkanttá lettem. Ennek a bizonyítványnak az alapján a Népmüvelésügyi Minisztérium közbelépésére megmaradhattam teljesjogú tagnak, régi nagy szerepeimet leadva eljátszottam százszor a „Fák állva halinak meg" című darabot. Két év múlva mégis el kellett hagynom a Madách Színházat, mert Ladányi távoztával a kíméletes, de jelentős foglalkoztatásom megszűnt, s jelentéktelen szerepek terhével a három hónapig tartó Hamlet próbái olyan rossz fizikai-lelki állapotba hoztak, hogy végül is kérnem kellett a szereptől való felmentésemet. Akkor már régen Maga volt az igazgató, tehát emlékeznie kellett rá, hogy Noszkay dr. bizonyítványát a színház nem találta már meg, elveszett. Mivel veseállapotom azóta