Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - KÖTŐ JÓZSEF (Kolozsvár): Székelyudvarhely színjátszása (1918-1940)

ja (1926), s természetszerűen a szélesebb közönségrétegeket vonzó romantikus dráma, Dumas Kaméliás hölgye (1925), Jókai Mór Fekete gyémántok)*.. Magától értetődően nagyobb számban kerültek műsorra a XLX. század második és a XX. század első fele kísérletező szellemű szerzői, mivel műveik megújított formái, a modern kor értékrendeket átrendező szemlélete inkább vonzotta a világban a helyüket kereső, művészi hitvallásukat fogalmazgató társulatokat. Strindberg Haláltánca (1926) új nézőpontot sugallt az emberi kapcsolatok megítélésére; Az éjjeli menedékhelyből (1923) Szatyin monológja az „Emberről" hitvallás értékű lehetett; Schnitzler Körbe-körbe (1923) c. impresszionista művének bemutatása a 20-as évek európai szellemi csatározásainak felvállalását mutatja, hisz színre vitele szinte az Hernani-csatához hasonlítható, a darab a világ bármelyik színpadán, abban az időben, a konzervatív ízlés és avantgárdé szemlélet ütközete volt. A hazai szellemi élet körforgásába való bekapcsolódás szándékát és vállalását mutatja Eftimiu Prometheus (1923) c. klasszikus szépségű tragédiájának bemutatása. Népszerűek voltak a századforduló magyar drámairodalmának szerzői, akik a naturalista drámát ötvözték az impresszionizmus, helyenként az expresszionizmus jegyeivel. Lengyel Menyhért Tájfun (1926), Molnár Ferenci vörös malom (1924), Üvegcipő (1925), Bíró Lajos^4/arcok (1922), Sárga liliom (1934), Hevesi Sándor Császár és komédiás (1923) c. műveinek sikeres bemutatói tanúsítják ezt. A romániai magyar drámairodalom jelenléte a két világháború közötti időszakban Udvarhely színi életében, nem túlságosan jelentős, hazai színmű elszórtan, nagy időközökben került műsorra. Beszéltünk már a Szabados- és Tomcsa-bemutatókról, ezeken kívül 1932-ben A torockói menyasszony, majd 1938-ban Hunyady Sándor Bors Istvánja kerül színre. Ez nemcsak mennyiségileg kevés, hanem hiányoznak a drámairodalmunk fejlődésének valóban irányt szabó alapművek. A szellemi igény jegyében emlegetett vállalkozások zöme a húszas évek időszakára esik, ezután már szinte mindent elborítva, a bevételt hajhászó operett-dömping következett. Ennek a helyzetnek, valamint a hivatásos együttesek rendszertelen vendégszereplésének ellensúlyozására aktivizálódott a helyi műkedvelő élet és a Székely Dal-egylet, valamint a Filharmonikus Társaság működése biztosította a színiélet folytonosságát. Az állandó tevékenység, a tehetséges műkedvelők jelenléte olyan szintre emelték ezeknek az együtteseknek a munkáját, hogy egy időben a hivatásosok a műkedvelők konkurenciájára panaszkodtak. Nem tartozik tárgyunkhoz a közművelődés öntevékeny katonái munkásságának vizsgálata, de meg kell jegyeznünk, hogy szellemi értékeink termelői között kell számontartanunk őket is. Elegendő megemlítenünk a Nyírő József által dramatizált székely népballada, a Júlia szép leány bemutatóját, amely országos körútja nyomán valóságos színjátszó stílust teremtett, s a színháztörténet által „Kék madár "kísérlet néven számontartott irányzat előfutárává vált. Sajnos, még nem áll rendelkezésünkre elegendő adat, hogy a két világháború közötti udvarhelyi színjátszás „miként"-jét is rekonstruálhassuk, a színjátszás mesterségbeli megoldásait tetten érhessük, de a leírtakból is kitűnik, hogy meg kellett küzdenie a szűkös anyagiak minden következményével, mégis volt ereje olyan tettekre, amelyeknek szellemi kisugárzása biztosíthatta a színiélet folytonosságát, átmentette a színjátszás élő szellemét a következő nemzedék számára.