Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

200 ÉVES A MAGYAR HIVATÁSOS SZÍNÉSZET (AZ 1990. OKTÓBER 24-25-I NEMZETKÖZI ÜLÉSSZAK ELŐADÁSAI) - Fried István (Budapest): A magyar színházi mozgalom kezdetei (kelet-közép-európai kontextusban)

magyar teátrum, ha másformán nem lehet." (1827-ben éppen Kölcsey fogja sürgetni mindennek az ellenkezőjét!) „Pesten a német mellett nem egyéb nevetségnél" — írja a továbbiakban elkeseredetten. Kárhoztatja az érzelgős játékot, amely „pusztítást" tesz a publikumban. A magyar színjátéki és színjátszási mozgalom azonban haladt a maga útján; annak tudatában, hogy soknyelvű városban kell kielégítenie a közönségigényt. Ennek aztán olyan eredménye lett, hogy a szerb színjátszás pest-budai kezdetei szorosan összefonódnak a magyar színtársulattal, mint ahogy később (1838-39-ben) a pesti egyetem diákjai szlovák (vagy cseh) nyelvű színielőadásokat tartottak. De ha Magyarország más, vegyes lakosú kisvárosaira tekintünk, a különféle kultúrák együttes jelentkezését tapasztaljuk. így például Szomolnok (Schmöllnitz) bányavároskában sokáig német, majd szlovák és magyar nyelvű színdarabokat játszottak (a műkedvelő társaság könyvtára is tükrözi ezt), s majd csak a nyelvi nacionalizmus előtérbe kerülésekor válnak el egymástól a különféle nyelvű kultúrák. Amikor a nemzeti mozgalmak túllépnek a kulturális fázison, s a nemzethez tartozásnak elsőrendű és bizonyos esetekben szinte kizárólagos ismertetőjele a nyelvi közösséghez tartozás lesz, akkor fölerősödik az anyanyelvi színi, nemzeti színházi mozgalom új iránya, amely lényeges vonásokban különbözik az előző fázis célkitűzéseitől. A programban központi helyre kerül a nemzetiesedést szolgáló intézményrendszer teljes kiépítése, s azon belül súllyal a Nemzeti Színház megteremtése. A Nemzeti Színházig különféle utak vezethetnek; minthogy a magyar fejlődés motorja a középnemesség (és az arisztokrácia egy része) élvezvén az önálló művészi státusra törekvők támogatását; a nemesi-megyei, ületve az országgyűlési színházpártolás lesz az az eredményekkel kecsegtető forma, amely rendezni tudja a szervezés, az anyagi ellátottság csupán nemzeti fellelkesülésre nem bízható módját. Másképpen jutott el a Nemzeti Színház létesítésének megvalósításáig a cseh társadalom, amely nemzeti ellenállásképpen, a német elem ellen szegezhető kulturális tettként fogta föl a társadalom egészét átható mozgalmat, s így önerejét, prágai honosságát dokumentálta, s egyben a cseh-német (politikai és) nyelvharc részeként a cseh kulturális autonómia saját forrásból történő fölépítését célozta. Természetesen másképpen alakult a „nemzeti" színházért folytatott küzdelem ott, ahol a játékszíni előzmények a cseh és a magyar színházügyéinél kevésbé voltak rétegzettek; ahol leginkább a műkedvelők előadásai adtak hírt az anyanyelvű színjátszás iránti érdeklődésről. Ennek ellenére lényeges különbséget látunk például a szerb és a szlovák nemzeti színházi vállalkozások alakulása között. S ennek nemcsak az az oka, hogy a szerbek Magyarország határain kívül élő testvérei fokozatosan a teljes függetlenség birtokába jutottak, s a szerb fejedelemség, majd királyság megindulhatott az európai nemzetek fejlődésének útján. A magyarországi szerbek politikai és kulturális mozgalmai előbb szerveződtek, s támogatva a horvátok és a Magyarország határain túl élő szerbek (hasonló) mozgalmaitól megnövekedett öntudattal alakították egyre teljesebbé nemzeti intézményrendszerüket. S emellett a szerb színházak műsorpolitikája messze nem zárkózott el a magyarokkal való együttműködéstől; bármiképpen alakult is a nemzetiségi küzdelem, a magyar népszínművek több szerbesített változata sikerdarab maradt. Ezzel szemben a szlovák nemzeti mozgalom (nyelvi) megosztottsága, majd az önálló (nemzeti) intézményrendszer csonka volta kedvezőtlenül hatott a színházi mozgalomra is, jóllehet az 1830-as években a szlovák irodalomban szintén jelentkezett az a drámaíró (Ján Chalupka személyében, s őt