Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Nyerges László: Carlo Goldoni színháza Magyarországon III. (1945-1990 )

Még nyilvánvalóbb volt a rendező összjátékot teremtő képessége és az előadások minden pillanatában érvényesülő fegyelem a genovai társulat esetében. A Karneválvégi éjszaka c., vázlatosan megírt komédia cselekménye meglehetősen sovány. A darabban a karakterek és a szituációk lassan bontakoznak ki, és ami az idegen számára megnehezíti a megértést, a szöveg három nyelven íródott: valamennyi olasz szereplője velencei dialektusban, Madame Gatteau franciául beszél, míg a szerző Emlékirataiból és a darabhoz készült előszavából vett részletek olaszul szólnak. A színpadon olyan színpadszerűtlen események zajlanak, mint az első rész kártyapartija vagy a második rész vacsora-jelenete. Az előadás láttán egyöntetű volt a nézők és a kritikusok véleménye, hogy a két nagy együttes jelenet színpadi megoldása meghökkentően szokatlan és ugyanakkor pompás játéklehetőséget is kínál. A rendező, Luigi Squarzina nagy jellem- és színpadismerete birtokában mozgást vitt a színpadi mozdulatlanságba, és drámává sűrítette az állóképet. Irányításával a társulat teljessé tette a hézagos szerkezetű művet; lemondott a túlzó komikumról, a harsány hangról, a kapkodó mozdulatokról, és a hangsúlyt a kidolgozott összjátékra helyezte. A színészek reális jellemeket teremtve komédiáztak, és játékukba beleszőtték azt a finom, költői kifejezést, ami a komikumot megindítóvá teszi. A genovai színtársulat szinte társszerzője lett Goldoninak; ennyiben az előadás hozzájárulásnak is tekinthető a színházművészet autonómiájáról, a szöveg és a színpadi előadás viszonyáról szóló elvi vitához is. A több mint negyven éves időszak áttekintése tükrözi azt a fejlődést, ami a háborút követően a színházművészetben végbement, és amelynek lényege a kifejezési eszközök gazdagodása és a rendező szerepének megváltozása. A kezdeti időszak színházpolitikája az előadásokat az osztályharcos ideológia, ületve az aktuálpolitizálás szolgálatába állította, ami az eredeti művektől eltávolodó vagy éppenséggel erőszakoltan belemagyarázó vulgarizálást eredményezett. A színészi játék annyiban torzult, hogy keveredett benne az ideologizált gondolatiság és a bővérű, olaszos komédiázás. Az aprólékos színpadi cselekvések sora az előadás egységes menetét megtörte, és sokszor a játék öncélúságához vezetett. Elmélyültebb rendezői értelmezésről és annak színpadi megvalósításáról csak a későbbi, az ötvenes évek végén kezdődő időszak előadásaival kapcsolatban beszélhetünk. A jellemkomédiák, különösen A fogadósnö és A hazug előadásaiban kettős rendezői törekvés volt megfigyelhető: a figurák egyénített vonásainak kidolgozása, tehát a pszichológiailag hiteles jellemábrázolás és a commedia dell'arte hagyományához visszaforduló játék, ami a teátrális elemek előtérbe állításával járt együtt, és a színészi virtuozitásra épült. Az aktuálpolitizálást felváltotta a szerző társadalmi érdeklődésének hangsúlyozása, és a társadalmi tanulságok erőszakos magyarázkodástól mentes levonása. A realizmus korszerűbb változatát képviselő alkotók azt tartják szem előtt, hogy Goldoni komédiáiban minden mindennel összefügg, és figyelmüket nem a pszichológiai hitelességre vagy a helyzetek korabeli, stilizált kidolgozására, a rokokó évődésre, a társasági idill konvencióinak külsőségeire fordítják, hanem arra törekszenek, hogy a komédiákban az emberi együttélés formáit és módozatait jelenítsék meg. Ez a felfogás eltávolodik a na-