Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - Nyerges László: Carlo Goldoni színháza Magyarországon III. (1945-1990 )

den, szellemesen, a szatírát komolyan véve alakított, és kiváló karakterizáló képességgel, játékos fantáziával hiteles, mulatságos figurát teremtett. A magyar színházi rendezők között igen otthonos a népies komédiázás világában Csiszár Imre. Nem vonzza a kisrealizmus, az aprólékos jellemábrázolás, inkább a tágabb összefüggések láttatására törekszik. Ennek érdekében kifordítja a játékot, és a jeleneteket példázatnak fogja fel, egy-egy tétel illusztrálására. A népi színjátszás elemeit eleveníti fel, a brechti színházat átszűri a vásári komédiázás játékmodorán, és célja az, hogy a közönséget bevonja az előadás menetébe. Mindezek a kifejezésbeli jellemzők a cirkusz-koncepcióval, a porond-játék sajátos expresszivitásával egészültek ki, amikor egy budapesti művelődési ház hagyományostól eltérő játékterén, 1978-ban,v4 hazugot színre vitte. A porondjátékteret kettészelő csatornán, kis hídon közlekedtek a személyek, akiknek mozgása azután felgyorsult, és a földszinten, a mű-laguna mentén zajló rohangálást felváltotta a két oldalon felépített erkélyre való fel- és leugrálás, a komoly fizikai igénybevételt jelentő, akrobatikus színészi munka. Csiszár megtartotta a bohócmaszkszerű arcokat, a commedia delFarte öltözékeit, és ízlésesen szórakoztatott, az igényesebb jellemábrázolással azonban adós maradt. Dégi István kiemelkedő Pantalonéja, mélyebb emberséget felmutató clownalakítása jól érzékeltette az emberi hiszékenység működését, egyben jelezte azt az irányt, amely felé az egész előadásnak haladnia kellett volna. A hazug egyike azon komédiáknak, amelyek szinte kiáltanak a szabadtéri megvalósítás után, ugyanakkor a színészi játéklehetőségek csábítanak a vérbő komédiázás túlzásaira. Székesfehérvárott 1984-ben Iglódi István a József Attila Színház színészeinek közreműködésével szabadtéri előadást rendezett úgy, hogy figyelt a jellemábrázolásra, de adott pillanatban szabadjára engedte a bolondozást. Andorai Péter alakítása is e kettősséget tükrözte: játéka a könnyed vásári bohóckodás és a karakterformálás között váltakozott. A szolnoki előadás 1988-ban szintén szabadtéren zajlott, és Antal Csaba díszlettervezőnek hála, a néző nem velencei látvány-közhelyeket, hanem színházi játékteret látott. A rendező, Fodor Tamás vízben tocsogó deszkákon, klumpákban járatta a színészeket, két faragott erkély jelezte a lányok otthonát, a csónakok kihurkolására szolgáló oszlopok önmaguk tengelye körül forogva táncoltak a komédia szereplőivel. A jókedvű komédiázás nem jellemzett, nem társadalmi tanulságokat akart levonni, hanem jó összjátékra alapítva adott az előadásnak lendületet, ritmust és költőiséget, és pszichologizálás nélkül is szórakoztatóan hatott. A fogadósné Ez Goldoni legsikerültebb jellemvígjátéka, amely hosszú évtizedek után, 1955-ben egyszerre három vidéki színház műsorán szerepelt Mirandolina címen. Jellemző kortörténeti tény, hogy a békéscsabai Viharsarok c. újság recenzense az aktuálpolitizálás és az osztályharcos ideológia elkötelezett szócsöveként hiányolta annak hangsúlyozását, „... hogy két társadalmi rend összeütközéséről van szó, hogy Mirandolina fogadójában a hanyatló feudalizmus és az izmosodó polgári társadalom csap össze... A bemutatók sorát 1956 tavaszán a budapesti Nemzeti Színház premierje zárta Major Tamás rendezésében, Mészáros Ági és Ungvári László főszereplésével. Tanul-