Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

200 ÉVES A MAGYAR HIVATÁSOS SZÍNÉSZET (AZ 1990. OKTÓBER 24-25-I NEMZETKÖZI ÜLÉSSZAK ELŐADÁSAI) - Bécsy Tamás (Budapest): A színészi alakítás formakérdéséről

ta. Természetesen nem egy az egyben utánzata, hanem az adott színész egyéniségével átitatott egyedi-egyszeri művészi változata. Az alakítás hitele a valóságban élő hasonló emberek konkrét attitűdjével való összehasonlítás alapján dől el. Az alak hitelességének és egyszeriségének a kérdése pregnánsan jelenik meg Hevesi Sándor szavaiban: „A színésznek az a föladata, hogy mindenkor valódi ember hatását keltse. De minthogy a dolog természete szerint minden dráma, tehát minden szerep más-más jellegű, az emberábrázolás követelményében is bennefoglaltatik, hogy a színésznek mindig más és más embert kell ábrázolnia, tehát minden feladattal egyúttal úgyszólván új bőrbe kell bújnia. És itt rejlik tulajdonképpen a színjátszás fő problémája: embert kell adni, mégpedig mindig más embert".

3 Kíséreljük meg a formát Arisztotelész Fizikája, és Metafizikája alapján értelmezni. Minden dolog keletkezésében — mondja — négy ok játszik közre: az anyag-okkal egyesült formaok, a hatóok és a cél-ok. A cél-ok határozza meg, hogy az adott anyag milyen formával egyesül. Az agyagból mint anyag-okból egyaránt lehet lószobrot, emberszobrot és korsót készíteni. Ha a cél-ok emberszobor, az agyag az ember általános formájával, ha lószobor, a ló általános formájával, ha korsó, a korsó általános formájával egyesül. Ez az általános forma potenciálisan létezik, s az emberszobor, a lószobor, a korsó konkrét formájában, a cél-okban válik aktuálisan létezővé, megvalósulttá. A cél-ok, a végtermék Arisztotelész szerint akkor válik létezővé, ha megkapja a maga természetét, ami formájával azonos. A cél-ok konkrét formája tehát egyik esetben sem az agyagból mint anyag-okból bontakozik ki; noha ennek természete megszabja, hogy milyen formával egyesülhet egyáltalán. Az agyag saját természete következtében pl. a saru általános formájával nem egyesülhet. Fontos és alapvető azonban, hogy a forma a konkrét anyagtól függetlenül létezik, és hogy ez az absztrakt formaelv vagy struktúra úgy egyesül a konkrét anyag-okkal, hogy az elkészítő kívülről viszi rá az anyagra, ő egyesíti vele. Arisztotelész nézetéhez hozzá kell tennünk Poétikája egyik modern értelmezőjének, Gerald Else-nek mimészisz-értelmezését. Gerald Else azt állítja, hogy Arisztotelész nézetében a mimészisz nem a mű világszerűségének ismérve, nem a mű az, ami utánoz; a mű maga nem valaminek az utánzata.

4 Arisztotelész szerint — mondja — a mimészisz a művészi tevékenység, a költő utánzó tevékenysége. Vagyis nem a művészi tevékenység végeredménye az utánzat, hanem a művészi tevékenység az utánzó. Az irodalmi müvekre ezt úgy lehet vonatkoztatni, miszerint a költő utánzó tevékenységének egyik változata, hogy csak ő beszél, a másik, hogy alakjai és ő, és a harmadik, hogy csak alakjai beszélnek; s ezek a tevékenység-fajták minősülnek formának. Ez a tevékenység semmiképpen nem az anyag-okból bontakoztatja ki a formát; az utánzó tevékenység előbb megvan — az elkészítés folyamatának megkezdése előtt már megvan —, bármely konkrét anyag esetében. Hiszen nagyon sok olyan anyag áll a költő rendelkezésére, amely mind a három utánzó tevékenységgel, mind a három formaokkal egyesíthető ahhoz, hogy műalkotás jöjjön létre. Arisztotelész azt is mondja, hogy a cél-ok akkor válik létezővé, ha megkapja a maga természetét, vagyis formáját. A.Ham/ef-értelmezésekkel és Knock alakjának fölépítésével kapcsolatban is látható, hogy a formát azok a testi megnyilatkozások jelentik, amelyek révén az alak benső tartalma megjelenik, amelynek révén a benső tartalom megnyilvánulttá válik. A színész esetében az Arisztotelész értelmében vett általános formaelv „az emberek általános testi megnyilvánulása", amelynek nyilvánvalóan ugyancsak több változata lehet. Ezt egy másik ele-