Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

200 ÉVES A MAGYAR HIVATÁSOS SZÍNÉSZET (AZ 1990. OKTÓBER 24-25-I NEMZETKÖZI ÜLÉSSZAK ELŐADÁSAI) - Bécsy Tamás (Budapest): A színészi alakítás formakérdéséről

mi tapasztalat is igazolja. Ha egy színészi alakítást csodálunk, nem azt csodáljuk, hogy milyen tartalmú szavakat-mondatokat hallunk, hogy mi beszédének a jelentéshálózata. A szöveget nem is a színésznek kell megtalálnia. A nyelvi jelekkel felépült dráma vüágszerűségét és adott alakját értelmeznie kell, s ehhez az értelmezéshez kell megtalálnia a hiteles benső állapotot, továbbá — és ez alapvető fontosságú — az ezt a benső állapotot nyüvánvalóvá tevő, megnyilvánulttá tevő testi megnyüatkozásokat. Semmit sem ér, semmit sem jelent ugyanis az a benső tartalom, amely észrevehetetlen; márpedig realizálni csak valamely testi megnyilvánulás révén lehet. Vagyis azt csodáljuk, ahogyan elénk állítja a színpadi alakot. Németh Antal, Hevesi Sándor és Louis Jouvet szavai is igazolják, hogy a színpadi alak testi megnyilvánulása-megnyilatkozása mint forma a drámai alaknak a korabeli, hozzá hasonló embereknek és a színésznek a benső világából, valamint a korabeli embereknek és a színésznek a testi megnyilvánulásaiból bontakozik ki, és így az alakításban egyedi-egyszeri forma jelenik meg. Hitele az alakítás végeredményének, a megjelenő alaknak van, s ez a hitel lélektani és/vagy szociológiai stb. hitelesség. Az alakmegformálás módjára, mibenlétére vagy minémüségére vonatkozóan a színházelmélet történetében más nézeteket is olvashatunk. Thomas Rymer még 1678-ban az erkölcsi értelmű dekórum elvét fogalmazta meg: a történelemben a királyok lehetnek korruptak és kegyetlenek, de a művészetben igazságosnak, nemesnek és hősiesnek kell lenniök. Luigi Riccoboni 1738-ban azt kívánta, hogy a színész & lélek hangnemét jelenítse meg. Diderot szerint a színésznek nem élő alakot, hanem ideális típust kell prezentálnia. George Lewes, 1875-ben a Hamlettel kapcsolatban jegyezte meg, hogy ideális herceggé kell formálni. Paulay Ede 1871-ben a színész legfőbb törvényének „a jellemek eszményi fölfogását" tartotta.

5 Camille Mauclair 1892-ben azt a színészi alakítást tartotta értékesnek, amely „megtestesíti azt az Ideát, amelyet szimbolizál"',,

6 Alfred Jarry szerint az alakításnak absztraktnak és evokatívnak kell lennie, s ezt a marionett egyetemes gesztusaival érheti el.

7 Arthur Symons azt tartotta, hogy a bábu-színész fejezheti ki az általánost és egyetemest, következésképp az érzelmibb és költőibb alakot, vagyis az ideális alakot? W. B. Yeats szerint a színész a „túlvilágias emberfölöttit", s az így értelmezett ideális alakot formálja meg, s ehhez a maszk segít hozzá.

9 A század eleji oroszok — Brjuszov, Remizov, Szologub — pedig extatikus színházat és extatikus alakokat kívántak; Gordon Craig a szimbolikus gesztus megvalósítását. Witkiewicz 1922-ben a Tiszta Forma felmutatását óhajtotta. Oscar Schlemmer szerint a színpadi alaknak formálisnak és szelleminek kell lennie egyszerre, vagyis marionettnek és embernek; ezt nevezte Kunstfigumak. Kjerbüll-Petersen 1935-ben azt igényelte, hogy a színész a korszellemet mutassa föl, felerősítve. Az 1950-es években Magyarországon a szocialista ideológia alapján megformált alakokban látták az értékes alakítást, mint erre példa Gellért Endre számos írása, pl.^4z ellenség ábrázolása című. Aurélieu Weiss nem a szerző által megírt szerep reprodukálását tartotta megfelelőnek, hanem ha a színész ezt átalakítja lelkének lényegévé}® Joseph Chaikin szerint a színjáték az én demonstrációja, de a képzelet által megtisztított én demonstrációja}

1 Az alakmegformálásra vonatkozó ezen kívánalmak zömét már nem az anyagból, a drámából, illetve az adott alakhoz a valóságban leginkább hasonló emberek benső világából és testi megnyilvánulásaiból lehet megvalósítani. Ezek az igények az általános értelemben vett világszemléletnek, a valósághoz-élethez való általános viszonynak vagy a korabeli