Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 28. (Budapest, 1991)

200 ÉVES A MAGYAR HIVATÁSOS SZÍNÉSZET (AZ 1990. OKTÓBER 24-25-I NEMZETKÖZI ÜLÉSSZAK ELŐADÁSAI) - Kolta Magdolna (Budapest): A színház szerepe Budapest világvárossá fejlődésében

lemondanak az esetleges állami támogatásról, s részvénytársaságként szervezik tovább a színházat, tőkeerős, csendes magánvállalkozásként, nemzeti csinnadratta nélkül épül fel Budapest negyedik magyar színháza, semmi érintkezést nem mutatva a kultúrpolitikával. A századforduló éveinek legendás színházalapítási lázának hátterében a kultúraipar általános felvirágzása állott. Budapest a század utolsó éveire lett nagyvárossá, ambíciói ekkorra öltöttek testet, méghozzá café chantant-ok, kávéházak, orfeumok, színházak képében. A nemzeti, erkölcsi, népművelő szempontok már nem érdekeltek senkit, ekkorra szabadult fel a színházalapítás az ideológiai, politikai szempontok alól, és lett tisztán üzleti vállalkozás. A színházcsinálások mögött elképesztő adatok állnak, évente 4-500 kávéházat, zenés szórakozóhelyet, „dalcsarnokot" nyitnak meg s zárnak is be csőd miatt. Műsorukon varieté műsorok mellett operettek, daljátékok is szerepeltek, a két legnagyobb vállalkozás, a Magyar és a Király Színház is az operett műfajában próbálkozott, s ezzel halálra ítélte a Népszínházat. Budapestnek a századfordulóra kialakult színházi világa kettős képet mutat. Egyik oldalán állt a Nemzeti Színház, a maga nemzeti templom jellegével, ideológiájában elvonatkoztatva a közönség szórakozásvágyától. Másik oldalon az összes többi színház, amelyek tétován (mint a Népszínház) vagy teljes nyíltsággal (mint a Vígszínház és a századvégen alapított színházak) üzleti szempontok szerint működtek, vagyis azt játszották és úgy, amit és ahogy a közönség kívánt. Budapest színházba járói tehát játékstílusok, színházprogramok szerint kétfelé orientálódhattak, a nemzeti szavalóhely vagy a mondén szórakoztatás felé. Egy dolgot hiába kerestek volna, a gondolatilag igényes, rendezői, színészi értelmező munkát sejtető, az európai avantgárd művészeti áramlatokkal ha nem is lépést tartó, de azoknak legalább hatása alatt álló színházat. Az 1904-ben induló Thália Társaság ezt a hiányt próbálta pótolni, de rövid léte alatt nem tudott más színként, más minőségként betagolódni a kialakult színházi struktúrába.